Rendőrkapitányság bűnügyeseinek olyan információ jutott a tudomására, hogy többen új pszichoaktív anyagot árusítanak a városban. A nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel közösen több helyszínen, összehangolt akciót hajtottak végre.
A TEK műveleti egységei Bocskaikertben és Hajdúhadházon összesen hét személyt fogtak el, míg a Cívis Közterületi Támogató Alosztály két debreceni bandatagot kerített kézre.
A nyomozás adatai szerint R. András bocskaikerti otthonában készítette a tiltott anyagot, amit aztán élettársával és annak gyerekeivel több személyt irányítva, bűnszövetségben terjesztett a megyében. Az R. Andrástól vásárolt anyagot Sz. Zoltán és barátnője a megyeszékhelyen értékesítette, majd a befolyt pénz egy részét visszafizették a bocskaikerti famíliának.
Az ügy részleteinek felderítése során a nyomozók látókörébe került két hajdúhadházi lakos is. V. Ferenc és Sz. Ferenc a gyanú szerint szintén az R. Andrástól szerzett tiltott szerrel kereskedtek.
A házkutatások során több tucat adag, alufóliába csomagolt – az elsődleges szakértői vélemény alapján – új pszichoaktív anyagot találtak, ami mellett több millió forint készpénzt, átalakított lőfegyvert, gázriasztó fegyvert és a tiltott szer terjesztéséhez szükséges eszközöket foglaltak le.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.