A mezőtúri lépcsőház minden lakóját megrázta a szörnyű baleset: múlt vasárnap délelőtt a tündéri, aranyszőke hajú kislány, Viktória kiesett a harmadik emeleti lakásuk ablakából.
A Borsnak a szemtanúk azt mondták: a 4 éves gyermek az ablakból először a lépcsőre, onnan a térkőre zuhant. Egy fiatalember talált rá, az összeroncsolódott testet a kabátjával takargatta be, majd hívta a mentőket. Vikit mentőhelikopter szállította kórházba, úgy tudjuk, hogy jelenleg Budapesten fekszik intenzív osztályon.
– Az orrán, száján, fülén jött a vér. Behozták a lépcsőházba, levetkőztették, aztán hallottam, hogy próbálták stabilizálni. Közben megjött a helikopter, várt az is, amíg nem stabilizálták úgy, hogy el tudják vinni – mondta egy idős asszony a Tények stábjának.
Azt még nem tudni, hogyan eshetett ki Viktória. A szomszédok szerint a kislány édesanyja, Adél a piacra ment vásárolni, eközben történt a baleset. A környékbeliek arról is beszéltek a Borsnak: nem először fordult elő, hogy Viki magára maradt. A lányt egyedül neveli az édesanyja.
A szomszédok azért is megdöbbentőnek tartják ezt a felelőtlenséget, mert Adél dadusként dolgozik egy óvodában, pontosan tudnia kell, hogy egy kisgyerek mekkora odafigyelést igényel. A rendőrség nyomozást indított.
– Kiskorú veszélyeztetése miatt folyik a nyomozás az ügyben – közölte a Borssal S. Tóth-Gönczöl Szabina rendőrségi szóvivő.
A lakók nem értik, miért nem kérte meg őket az anya, hogy vigyázzanak a lányra, amíg elmegy.
A Bors otthon találta F. Adélt. Az asszony kinyitotta az ajtót, azonban nem kívánt lapunknak nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.