Rosszul lettek a kommentelők, amikor megtudták, hogy ez a férfi az ágy melyik felén alszik

Rosszul lettek a kommentelők, amikor megtudták, hogy ez a férfi az ágy melyik felén alszik

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 25. 21:30
Bors

Egy a kollégáival folytatott beszélgetés után osztotta meg követőivel az alvási szokásairól szóló bejegyzését egy ír újságíró, Steve O’Rourke. A férfi leírta Twitter-posztjában, hogy a feleségével, Amy-vel időközönként cserélgetik az ágyban a helyüket, amit a munkatársai egészen bizarr szokásnak találtak. Leírta, hogy amikor úgy tartja kedve, ő fekszik az ablaknál, de ha inkább az ajtóhoz közel aludna, inkább a másik oldalon teszi el magát másnapra.

Ezzel teljesen kiverte a biztosítékot, sorra érkeztek a döbbent hozzászólások arról, hogy mennyire extrém bizarr, amit művelnek a feleségével, hiszen mindenkinek van saját oldala, saját párnával. Rourke nem győzőtt magyarázkodni, hogy helyváltoztatáskor a párnájukat is viszik magukkal, ráadásul még sosem volt vitájuk abból, hogy ki melyik felén alszik az ágynak.

Amíg a kommentelők szerint teljes őrület, hogy váltogatják a helyüket, a férfi inkább azt tartja szokatlannak, hogy másoknak még a kanapén is kizárólagos helye van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.