Pásztor Anna zaklatójának édesapja is önkezével vetett véget életének

Pásztor Anna zaklatójának édesapja is önkezével vetett véget életének

Pásztor Anna
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 01. 13:45
József kamaszként nehezen dolgozta fel édesapja elvesztését, a helyiek szerint utána „borult meg”, de próbált normális életet élni.
kbv

A Bors megtalálta József édesanyját, Margitot Dunaszerdahelyen, ahol az asszony József beteg testvérével él egy panellakásban. Megtörten nyitott ajtót, látszott, alig aludt az éjszaka. 

– Még én sem tudok semmit arról, hogy miért tette. Egy hete tudtam vele beszélni a tárgyaláson, azóta nem. Hajnalban, háromnegyed háromkor hívtak először, hogy megpróbált öngyilkos lenni, hat előtt pedig újra, hogy sikerült – mondta a gyászoló édesanya a fájdalomtól bénultan.

– Azt sem tudom, mit kell most tennem, hogy kell elintéznem a papírokat. A telefont, amelynek a számát megadták, fel sem veszik. 

Az asszonynak nem először kell megbirkóznia azzal, hogy egy szerette öngyilkosságot követ el: a férjét kellett eltemetnie, miután ő is önkezével vetett véget az életének.

A férjnek volt egy élelmiszerüzlete, ahol egy ismerősük szerint nem mentek jól a dolgok, ezért menekülhetett a halálba. József kamaszként nehezen dolgozta fel édesapja elvesztését, a helyiek szerint utána „borult meg”, de próbált normális életet élni.

– Nem volt gondja a lányokkal. Sportolt, jóképű volt, nem ivott, korábban voltak barátnői. Az utóbbi időben mintha elmaradtak volna mellőle a lányok – mondta lapunknak József egy ismerőse, hozzátéve: nem érti, mi szüksége volt Józsefnek egy plátói, beteges szerelemre.

***

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.