Már kevés áram is ölhet a fürdőkádban

Már kevés áram is ölhet a fürdőkádban

áramütés
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 22. 10:30
Ön is úgy kapcsol ki legjobban fürdés közben, ha kedvenc zenéit hallgatja? Ha ezt a mobiljával teszi, miközben az töltőre van dugva, többet ne tegye! Kiderítettük, hogy miért.
B. B. A.

Ócska volt a töltő

Egy 14 éves lány életébe került a minap, hogy a töltőbe du­gott telefonja, ami a kád szélén volt, beleesett a vízbe. Az oroszországi Csebokszáriban élő tini, miután a készülék a vízbe pottyant, elvesztette az eszméletét, valószínűleg áram­ütés miatt, majd megfulladt a vízben. 2017-ben egy szintén 14 éves gyerek halt meg Új-Mexikóban, miután a kádban feküdve  vizes kézzel ért a telefonjához, aminek ócska töltője éppen be volt dugva. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy ne tegye senki víz közelébe az áram alatt lévő eszközöket, és ez a mobiltelefonokra is vonatkozik.

Ne vegyünk gagyit!

A Borsnak nyilatkozó Tuboly László villamosmérnök, hang­mér­nök szerint ezek az esetek azért is történhettek meg, mert Oroszországban és Mexikóban is más az érintésvédelmi szabályzat, mint nálunk. Ott még fokozottabb a veszély.

– Ma­gyar­­országon akkor fordulhat elő ilyen, ha nem gyári töltőt hasz­nál az ember, hanem valami tá­vol-keleti, utángyártott vackot. Ezt nem ajánlom senkinek – fi­gyelmezteti a Borsot a szakember. Arra is felhívja a figyelmet, nemcsak a víz közelébe nem sza­bad áram alatt lévő eszközö­ket tartani – értelemszerűen haj­szárítót, hajvasalót sem –, hanem eleve a fürdőszobában kerülje el mindenki ezeknek az eszközöknek a használatát. – Nem oda vannak ugyanis kitalálva. A töltőbe dugott mobil is száraz környezetben használandó. Nedves környezetben teljesen másként működhetnek, akár életveszélyesek is lehetnek – magyarázza Tuboly László.

20–30 volt már elég

Ha egy töltőt bedugunk a fali konnektorba és az USB-n keresztül megkapja a telefon az 5 voltot, szinte lehetetlen, hogy bármilyen kis kellemetlenséget okozzon. Az úgynevezett fekete, illetve szürke importból, jellemzően a Távol-Keletről származó töltők viszont nem felelnek meg az európai érintésvédelmi szabványnak.

– Ott simán lehet úgynevezett fázisszivárgás: az USB-n megjelenik egy olyan feszült­-ség, ami száraz környezetben nem okoz problémát, maximum annyit, hogy a csukló belső vékony bőrénél vagy a száj széléhez érintve érzékelhető egy kis csípés. Amikor azonban az ember vizes környezetben van, nedves a bőre, körülbelül százszor érzékenyebb az áramütésre. 150 voltos áramütéskor száraz környezetben csak maximum megijedünk, de 99 százalék, hogy túléljük. Ha viszont egy 20–30 voltos áramot belevezetnek a fürdőkádba, körülbelül 4–5 másodperc múlva halott az ember, a kialakult áramerősség miatt – mondja Tuboly László a Borsnak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.