Aktuális

Legyen résen, hogy olcsóbban tudjon pénzt utalni!

Bors

Létrehozva: 2019.03.20.

Bő két hónapjuk van az ügyfeleknek ellátogatni a bankjukhoz, ha alaposan fel akarnak készülni a különböző változásokra. Kedvezményesebb lesz az utalás, de ha nem vigyázunk, el is veszhet a díjcsökkentés.

Forrás: iStock

Tele lehetnek a bankfiókok a következő hónapokban, ami nem is csoda. Ugyanis várhatóan csökkennek a tranzakciós díjak, arról viszont magunknak kell gondoskodni, hogy kedvezőbb számlacsomagba kerüljünk.

Mi lesz kedvezőbb?

Sokaknak már feltűnhetett, hogy a különböző utalások után kevesebb pénzt vont le a bankjuk, január 1-jétől ugyanis a 20 ezer forint alatti tranzakcióknál nem kell már illetéket fizetni. Egy törvényjavaslat szerint júniustól még tovább csökkenhetnek a lakossági bankszámlákhoz kapcsolódó illetékek. Vagyis az év második felétől a hitelintézeteknek az olyan bankszámlák után, amelyeken végrehajtanak 20 ezer forint fölötti tranzakciókat, 400 forintot kell befizetniük az állam számára. Jövőre pedig 800 forint lesz egy évre a számlánkénti tranzakciós adó.

Mindenképp fel kell egyébként keresni a számlavezetőket júniusig, mivel az összes ügyfelüket átvilágítják a bankok a pénzmosási törvény változása miatt. Kivétel ez alól csak azok, akik két éven belül nyitottak számlát, ám vonatkozik azokra is, akiknek egészségpénztáruk vagy életbiztosításuk van. Lesz azonban még egy örömteli, mindenkire vonatkozó változás.

Milyen költségekkel kell számolni?

– A havi számlavezetési díj 0 forinttól akár 1300 forintig, vagy a fölé is emelkedhet. Jellemzően a jövedelem után kaphatunk jelentős kedvezményt.
– A kártyadíjon csupán egyszeri megtakarítást tudunk eszközölni, a legtöbbször az első éves díjat engedik csak el. Ezért érdemes utánajárni, hogy ez éves szinten mekkora költséget jelent majd.
– Igyekezzünk online bonyolítani például a rendszeres utalásokat! Minél kevesebbszer megyünk be egy fiókba, annál kevesebb lesz az ügyintézési díj is.

A bankok azt ígérik, hogy júliustól minden átutalás, ami tízmillió forint alatti összegről szól, pillanatok alatt fog jelentkezni a célszámlákon. Ráadásul a nap 24 órájában, akár éjszaka, ünnepnapon, de hétvégén is teljesülni fognak az utalások, öt másodpercen belül. 

– A módosításnak az egyik célja, hogy az európai trendekkel összhangban minden magyar banki ügyfélnek lehetősége legyen havi számlavezetési díj megfizetése mellett, korlátlan számú és összegű átutalást indítani – tudta meg a Bors a Bankszövetségtől.

Az új vagy kedvezményesebb ajánlatokba nem biztos, hogy automatikusan átteszik majd ügyfeleik számláit a vállalatok, ezért gyakorlati tanácsot kértünk Kökény Dávidtól, a Bankszövetség szakértôjétôl.

Min lehet még spórolni?

– Ha nem kérünk papír alapú számlát, rögtön a zsebünkben marad havonta néhány száz forint.
– Ha nem kérünk sms-t minden pénzmozgás után. Ezek után ugyanis darabonként számít fel költséget a bank, ami havi 30 tranzakció esetén például már majdnem ezer forint.
– Ha figyelünk a készpénzfelvételre, és nem megyünk havonta 150 ezer forint fölé, megtakaríthatjuk azt a díjat is, amit ezen felül számít fel a bankunk.
– Nem kell mindent átutalni, vagy csekken fizetni! A közüzemi számlákkal akkor járunk legjobban, ha csoportos beszedési megbízást adunk rájuk, ez olcsóbb is, mint az átutalás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715096111
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715096111
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715096111
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715096111
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715096111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715096111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715096111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet