László Seat Aronát nyert a Borstól

László Seat Aronát nyert a Borstól

nyertes
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 05. 21:00
Polgári nyugdíjas és felesége nyerte meg legutóbbi autós játékunk főnyereményét, unokáit is biztatja a játékra.
K. Sz.

Példátlan lelkesedéssel dicsérte legújabb játékunk Seat Arona típusú nyereményautóját korábbi szerencsés nyertesünk, Hegedűs László, aki 38 évig dolgozott sofőrként, és azon kevesek közé tartozik, akik 1 millió kilométert tettek meg balesetmentesen a hazai és nemzetközi utakon. László és felesége rendszeresen pattannak be a nyereményautójukba és lá­to­gatnak el Debrecenbe, Nyíregyházára vagy kedvenc helyükre, a böszörményi gyógyfürdőbe. 

– Elképesztően kényelmes vezetni ezt az autót. Az elején még tanulnom kellett az extráit, mivel egy egyszerűbb járgányom volt, de mostanra nagyon jól összebarátkoztunk. Pont most rakattam fel a nyári gumikat, hogy ne­ki­vág­hassunk a me­legebb évszakoknak.

– Kezdetben azt terveztem, hogy megtartom a a régi kocsimat, de annyira megszerettem az Aronát, hogy végül eladtam a régit. Most is játszunk a nejemmel, továbbá az unokáimat is biztatom: mindketten egyetemis­ták, és jól jönne nekik egy autó. Mondtam nekik, ha a Bors meghozta a szerencsémet, akkor nek­tek is meghozhatja. Ráadásul nekem már van egy AU+autószimbólumú matricám  – lelkendezett László. 

László példájából is jól látszik, hogy önnek is meghozhatja a szerencsét Bors Kapitány, hiszen 9 millió forintos nyereménycunamival várja a leghűségesebb olvasóit, amelynek fődíja egy Seat Arona. Ehhez most két matricát kell gyűjteni március 30-ig, viszont egy fontos dologra na­gyon oda kell figyelni, amit Bors Kapitány személyesen oszt meg az olvasókkal. 

– Bármikor, az ország bármelyik szegletében feltűnhet egy TO+autószimbólumú matrica valamelyik szám címoldalán. Ha az ön példánya alatt van, és van AU+autószimbólumú matricája, azonnal hívja a játékirodát, mert a szerencsehozó matrica csak az­nap estig érvényes – fűzte hozzá a vagány pénzosztó. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.