– Volt egy rossz napom, ez nem a világ vége, csak ebben a szituációban ezt sokkal erősebben éltem meg. Mindenki számára van olyan ügyességi feladat, amire egyszerűen nem tud ráérezni. De nem hasonlítanám össze a két szituációt. Mesi (Sáfrány Emese) folyamatosan próbálkozott, de nem sikerült pontokat szereznie, én itt vagyok két hónapja, hozom a pontokat, és a csapat számíthat rám.
– Egy-két rossz nap belefér, de olyan nincs, hogy valaki huzamosabb ideig ne tudna teljesíteni a csapatunkban – mondta a kiborulása után a Borsnak Timi, akire még a győzelemorientált Dombi Rudolf részéről sem érkezett egyetlen rossz szó sem, mit több, Ungvári Miki még vigasztalta is őt.
– Most egy kicsit már ügyesebb voltál, látod, már bement az első labda. A második is ott volt rajta, én nagyon láttam, hogy benn lesz – öntötte a lelket a könnyeit nyelő Timibe az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, akit korábban nem mindig láthattunk ennyire együttérzőnek.
Dombi Rudolffal karöltve ugyanis erősen kritizálták és nemegyszer a lelkébe gázoltak korábbi csapattársuknak, Sáfrány Emese Mesinek. Miki volt az első, aki kendőzetlen őszinteséggel vágta az arcába, hogy úgy érzi, Mesi nem kell a bajnokcsapatba.
Sőt azt is odamondta Aleskának, hogy az ő gyengesége, sikertelensége miatt értékes embereket fognak elveszíteni, nem beszélve arról, hogy a villa helyett a bungalóban kell élniük.
Ezúttal azonban Ungi egészen más hozzáállást tanúsított, és a hétfői adásban, amikor a Kihívók mindössze két férfi játékossal 10-7-re megverték a bajnokokat – amiből Timi négy játékot veszített –, egy szava sem volt Mikinek, sem az olimpiai bajnok kajakosnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.