Kijelentette: a kormány mostani tájékoztatókampányából a magyarok is megérthetik, milyen migrációs eszközöket akar bevetni Brüsszel. "A brüsszeli bürokraták terveit egy ilyen kampány leleplezi" - fogalmazott.
Szavai szerint a jelenlegi bevándorláspárti brüsszeli többség növelni akarja a bevándorlást, ami azt jelentené, hogy Európa nem marad az európaiaké.
A kormányfő azt is mondta, hogy Brüsszel semmilyen valóságos segítséget nem ad a nemzetállamoknak a határvédelemhez, ellenben olyan programokat hirdet meg, amelyekkel a migránsokat immár törvényesen szabályozott keretek között behozná az Európai Unióba. Az uniós vezetők, például Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök is, folyamatosan arról beszélnek, hogy lehetővé kell tenni a legális migrációt Európába - jegyezte meg.
Kitért továbbá arra, hogy az EP is több migrációt elősegítő döntést hozott, sok-sok milliárd forintot akar adni például a bevándorlást támogató civil szervezeteknek.
A Frontex kibővítéséről szóló tervet Orbán Viktor jónak nevezte, de felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyságrendekkel érdemes tisztában lenni: egész Európa határrendszerét akarják védeni körülbelül 10 ezer emberrel, miközben csak Magyarország déli határának védelmére mintegy 8 ezer embernek kell - változó intenzitással - fegyverben állnia.
A határvédelemmel kapcsolatban úgy foglalt állást: Európa nem képes felállítani egy olyan határvédelmi erőt, amely teljes hosszában képes lenne megvédeni a kontinens határait, vagyis a határok védelmében továbbra is szükséges a tagállami felelősségvállalás. Ám Magyarország hiába kérte, hogy az EU legalább a felét térítse meg a határvédelmi költségeinek, az unió - bár ígérte - egyszer sem adott egy fillért sem - tette hozzá.
A miniszterelnök beszélt a migránsoknak adott, név nélküli bankkártyákról is, feltéve a kérdést: "ha nem támogatjuk a migrációt, miért osztogatunk pénzzel feltöltött kártyákat a migránsoknak?"
A kormányzati tájékoztatókampány mind a hét pontja tényekkel alátámasztott, a konkrétumokról nem is vitatkozik Brüsszel - összegzett.
Arra a felvetésre, hogy az Európai Néppárt rendkívüli frakcióülést tart a plakátkampány miatt, Orbán Viktor úgy reagált: "remek, ez nagyon helyes, akkor legalább megbeszélhetjük, mi az a hét pont, amit mi valóságosnak gondolunk, ők pedig vitatnak. (...) Hajrá, készen állunk".
A kormányfő szerint egyébként az európai elit elszokott attól, hogy szabad őket bírálni. Pedig az európai intézmények vezetői viselik a felelősséget azért, hogy az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból, és közben migránsok milliói jöttek be az unióba - mondta, hangsúlyozva: az EP-választáson olyan vezetőket kell választani, akik nem követik el még egyszer az elmúlt öt év hibáit. "Nem lehet a hibákat szőnyeg alá söpörni, egyébként sincs akkora szőnyeg, ami alá beférne két olyan kapitális hiba, mint a britek kiengedése és a migránsok beengedése" - fogalmazott.
A családvédelmi akciótervvel kapcsolatban a miniszterelnök arról beszélt: Európa hatalmas többsége hagyományos módon éli az életét, a családot tartja a legfontosabbnak, ám vannak furcsa, különös életmódot választó emberek, akik nem értenek egyet a mostani kormányzati javaslatokkal. "Bennünket, akik a hagyományos, családtisztelő világban szeretnénk élni, nem érdemes támadni. Tartsák meg a véleményüket maguknak" - üzente, hozzáfűzve: a negatív véleményekkel ezért csak akkor hajlandó foglalkozni, ha azok elérik a diplomáciai udvariasság határértékét.
Kiemelte, hogy családvédelmi lépéseket az emberek túlnyomó többsége támogatja, a családok támogatásának ügyében nemzeti egység van Magyarországon.
A falusi csokról szólva közölte: a kormány fontosnak tartja, hogy a falusi életforma ne szűnjön meg, ezért azokon a településeken - körülbelül kétezer helyen -, ahol a népességcsökkenés üteme meghaladja az országos átlagot, lehetővé teszik, hogy azok a gyermeket vállalók, akik otthont akarnak teremteni maguknak, az elérhető támogatási összegeket használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is használhassák.
"Hiszek abban, hogy a falu nem a múlthoz, hanem a jövőhöz tartozik, és abban is, hogy minőségi életet lehet élni falun" - fogalmazott.
A családvédelmi akcióterv pénzügyi hátteréről szólva azt mondta: Varga Mihály pénzügyminiszter "mindig aggodalmaskodik, és jól teszi", mert kell egy higgadt, nyugodt ember, akit nem ragadnak el az érzelmek, és az ő véleményét mindig elfogadja, mert a pénzügyeknek rendben kell lenniük. Úgy értékelt, hogy az ország mostani és szerinte a jövőben is várható felminősítése egy vitán felül álló elismerése a pénzügyminiszter munkájának.
Varga Mihály maga is nagycsaládos, pontosan tudja, miről van szó, ráadásul karcagi ember - "az se New York, nem a világ urbánus középpontja" -, tehát ismeri a vidéki életet - jegyezte meg.
Orbán Viktor az interjút azzal zárta, hogy a falusi csok kérdését jóváhagyták, a családvédelmi akcióterv pontos szabályait a következő kormányülésen véglegesítik, továbbá folyamatban van egy 440-450 falut érintő gazdaságfejlesztési intézkedés részletszabályainak a kidolgozása, és készül a kabinet egy átfogó romafelzárkóztatási programmal is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.