Michelle Carter megkezdte 15 hónapos börtönbüntetését, amit azért kapott, mert sms-ekben és levelekben, telefonon arra biztatta még 2014-ben az akkori barátját, hogy legyen öngyilkos.
Carter akkor mindössze 17 éves volt, a barátja, Conrad Roy III pedig 18 éves. A fiút holtan találták meg a furgonjában egy parkolóban. Szén-monoxid mérgezés végzett vele a lezárt autójában, miközben állandó telefonkapcsolatot tartott az "útmutatásokat" adó Michelle Carterrel.
A fiatal nő a telefon monitorján figyelte, ahogyan udvarlója megfullad, és a tragédiáról nem értesítette sem a mentőket, sem Roy családját. A fiatalember holttestét egy nappal az öngyilkosság után találták meg.
A 21 éves Michelle Cartert emberölés vádjával állították bíróság elé. A per vitát kavart, ugyanis emberi jogi szervezetek - és a vádlott védőügyvédjei is - amellett érveltek, hogy magánüzenetek titkosságát az alkotmány védi, tehát nem használhatók fel bizonyítékként.
A perben Michelle Carter több száz sms-üzenetét vizsgálták át, és az ügyész 7-12 év közötti börtönbüntetést javasolt. A bíró azonban két és fél évi börtönt szabott ki, amelyből 15 hónapot kell letölteni, a fennmaradó időszakban szigorú felügyelet melletti, két évig tartó próbaidőre bocsátják.
(via People)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.