Legalább 5 kütyü sugároz az okostelefonokból

Legalább 5 kütyü sugároz az okostelefonokból

technika
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 13. 13:00
Végre kiderült, hogy a telefonunk, amit a nap 24 órájában magunk mellett tartunk, mennyi káros anyagot sugároz, s ez milyen hatással van ránk.
Zs.V. 

Megvan a lista 

Amióta léteznek mobiltelefonok, azóta folyamatosan vizsgálják az okoskészülékek egészségre gyakorolt hatását. Most a Német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal ellenőrizte a készülékek rádióhullám-kisugárzását, mivel ez sokak szerint a fejfájás és fáradékonyság mellett a rák kialakulásában is közrejátszik. Az eredmények alapján a hivatal sorrendbe állította a készülékeket a rádióhullámok kibocsátása szerint. 

A legkárosabb a kínai Xiaomi Mi A1-es  készülék áll. A második a szintén kínai One­Plus 5T, míg a dobogó harmadik fokán a Xiaomi kapott helyet a Mi Max3 készülékével. A kilencedik helyre a most divatos iPhone7 futott be. Az első tizenötbe beke­rült például a HTC U12 Lite, a Google Pi­xel3 XL, a Sony Xperia XZ1 Compact és az iPhone 8 is. 

Határértéken belül 

Örök vitatéma, hogy akkor káros az egészségre a mobil vagy nem? Kivigyük éjszaka még a szobából is vagy nyugodtan az éjjeli szekrényen hagyhatjuk? Szerencsére az Európai Unió szabályozza, hogy mekkora lehet egy készülék maximum rádióhullám-sugárzása. Megnyugtató, hogy a német listán szereplő eszközök mindegyike a 2 watt/kilogrammban meghatározott érték alatt van, így a szakértők szerint nincs mitől félnünk. Ennek ellenére már rengeteg hír terjedt el arról, hogy a folyamatos mobilhasználat rákot okoz, pedig erre kézzelfogható bizonyíték még nincs. Kehl Bogdán, a Mobilaréna főszerkesztője a Borsnak elmondta, hogy már napközben is annyi sugárzást kapunk, amely mellett a telefon szinte elhanyagolható. Szerinte bármerre járunk, folyamatosan kapjuk az elektro­szmogot, mivel például a wi-fi és a különböző hálózatok sugarai is átmennek a testünkön. 

Túl sok az antenna 

Az újabbnál újabb okostelefonokat a fejlesztők mindig úgy próbálják meg összerakni, hogy kielégítsenek minden igényt, de közben lehetőleg az egészségünket ne károsítsák. A sugárzás csökkentése érdekében az antennák elhelyezésével játszanak. 

Így csökkentse a sugárzást:

l Ha telefont vásárolunk, akkor kérdezzük meg a SAR értékét. Minél alacsonyabb ez a szám, annál kisebb a sugárzás.
l Minél messzebb rakjuk alvás közben az ágytól
a telefont, annál kevésbé érnek el hozzánk a hul­lámok.
l Éjszakára kapcsoljuk be a repülő üzemmódot!
l Ha alacsony a térerő, akkor ne telefonáljunk, ilyenkor ugyanis megnő a sugárzás ereje.
l Férfiaknál nem érdemes a mobilt sokáig a zsebben tartani: egyes szakértők szerint ez rossz hatással van a férfiasságra.

– Egy telefonban a közhiedelemmel ellentétben nem csak egy antenna van. Minden internethálózathoz van egy darab (2G, 3G, 4G), és ehhez jön még a wi-fi és a blue­toothhoz tartozó antenna. Ez azt jelenti, hogy minden okoskészülékben legalább öt, de inkább annál több antenna van, amelyek sugároznak. A jó hír viszont, hogy ezeket úgy építették be, hogy a telefon hátulja felé adják a jeleket, így ha éppen a fülünknél van a mobil, akkor sem éri közvetlenül az arcukat a rádiósugár – magyarázta a technikai részét Kehl Bogdán. Szerencsére ezek a hullámok nagyon könnyen csökkenthetőek, ugyanis minél messzebb van tőlünk a készülék, annál kevésbé ér el hozzánk a káros anyag. A SIM-kártyával működő okosórák például nagyobb kockázatot jelenthetnek, mivel ezek folyamatosan a csuklónkra, közvetlenül a bőrre vannak rögzítve. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.