Minda Judit és két nővére kalandos élete 1987-ben indult, Csepelen. Ők voltak az első természetes úton fogant hármas ikrek a városban. Amikor Juci várandós lett, nem gondolta, micsoda meglepetést tartogat neki a sors.
– Az esélytelenek nyugalmával kezdtem meg a kismamák boldog életét. Nővérem már háromszor szült, de egyik sem volt ikerterhesség. Egyébként is úgy tartják, hogy egy generáció után ennek nagyobb a valószínűsége – kezdte a Borsnak Judit, hozzátéve, nagyon örül a piciknek, minden nehézség ellenére.
A három testvér ma már Oslóban, Norvégia fővárosában él. Elsőre Zsófi kapott egy lehetőséget, amit nem tudott visszautasítani, majd testvérei is követték, mert jobban érezték magukat együtt. – Három éve költöztem ki a nővéreimhez. Fél év után találtam munkát és megismerkedtem a párommal. Tavaly februárban kezdtük tervezni, hogy családot szeretnénk, a nyaralásunkon pedig kiderült, hogy szerencsére össze is jött – mesélte örömmel Juci, akinek férje már nem szeretne több gyereket, inkább a meglévőknek adna meg mindent, amit csak lehet, nevelné fel őket tisztességgel.
A három apróság császármetszéssel jött a világra. Végül az orvosok feltételezései ellenére két fiú és egy kislány született január 29-én. Henrik (1488 gramm), Amelia (1522 gramm) és Filip (2800 gramm) még 2-3 hétig a kórházban marad, amíg felszednek egy kicsit.
– Henrik annyira kimerül egy étkezés alkalmával, hogy a másodiknál még nagyon álmos. Emiatt szondával etetik, Filipnél pedig még nem alakult ki a szopizó reflex – avatott be minket a kicsik életébe az anyuka.
Amíg nem mehetnek haza, a család addig se unatkozik, Juditot és párját nővérei támogatják mindenben, gyakran meglátogatják őket a kórházban és besegítenek, amiben csak lehet.
– Édesanyám e hónapban tud meglátogatni minket, Glenn szülei is ötszáz kilométerre laknak, így ritkábban tudnak eljutni ide, de nem baj. A testvéreim nap mint nap eljönnek hozzánk – számolt be hétköznapjaikról Judit, akinek azért nem volt egyszerű a terhesség és a szülés utáni napok. – A végére már akkora volt a hasam, hogy alig fértem el – nevetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.