Gyerekgyilkos adott lendületet a Pándy-nyomozásnak

Gyerekgyilkos adott lendületet a Pándy-nyomozásnak

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 09. 20:00
Marc Dutroux állami támogatásból építette fel a pincerendszert, ahol kislányokat tartott fogva. Ha nem gyilkol, talán sosem kapják el a vérfertőző Kékszakáll atyát.
D.P.

Az arloni bíróság ítélete egy, a belga közéletet tíz éve lázban tartó ügynek vetett véget 2004-ben, amikor a törvény szerinti legsúlyosabb büntetéssel súlytották Marc Dutroux-t, az ország leggyűlöltebb emberét. Ez a büntetés életfogytiglant jelentett, ami Belgiumban harminc év. A visszaeső gyerekgyilkos pedofil társaival együtt négy lány haláláért, többük elrablásáért és megerőszakolásáért került börtönbe. Michel Bourlet ügyész önelégült pszichopatának írta le Dutroux-t, aki tisztában volt vele, mit tesz, és bűnbánatot sem érzett.

Dutroux 1956-ban született tanár szülők legidősebb gyermekeként Brüsszelben. Mindössze tizenöt évesen elköltözött otthonról. Csavargott, majd homoszexuális prostituáltként próbált megélni. Első feleségét húszévesen vette el, a nő két gyermeket szült neki, de mivel tudott férje ügyeiről és az meg is verte, különváltak. Dutroux-t a hetvenes évek végén még „csak” drogkereskedelem és autólopás miatt ítélték el, de 1986-ban már emberrablásért és nemi erőszakért ültették le őt és második feleségét, Michelle Martint. Az elektroműszerész végzettségű férfit ugyan tizenhárom évre ítélték, de egy kormányrendelet értelmében – ami a szexuális cselekményekért elítélteket megfigyeléssel segítette volna beilleszkedni a társadalomba – 1992-ben kiengedték a nejével együtt.

Szabadulása után állami támogatásból kezdte el kiépíteni azt a  pincerendszert, amelyben aztán hat elrabolt kislányt tartott fogva. Csak ketten, az akkor 12 éves Sabine Dardenne és a 14 esztendős Laetitia Delhez maradtak életben. Utóbbi a bíróságon azt mondta, az első napokat az ágyhoz láncolva töltötte, majd Dutroux levitte a pincehelyiségbe, ahol háromszor megerőszakolta.

A szexuális ragadozó élve temette el áldozatait a pincében. A rendőrség többször is tartott nála házkutatást, de nem találta az álpolc mögött lévő szobát. A Dutroux-ügy napvilágra kerülésekor a belga csendőrség létrehozott egy olyan egységet, aminek az eltűntek felkutatása volt a feladata. A korábban eltűnt személyek aktáit is elővették, és megtalálták a magyar származású, Belgiumban élő „lelkész”, Pándy András hozzátartozóinak aktáját is. A lányával vérfertőző szexuális viszonyt folytató „Kékszakáll atya” lelőtte, vagy kalapáccsal verte agyon hozzátartozóit, majd feldarabolta és vegyszerrel feloldotta őket. Kovács Lajos egykori sztárnyomozó akkor azt nyilatkozta, a Dutroux-ügy adott új lendületet a Pándy család több tagjának gyanús eltűnése miatt elrendelt nyomozásnak. Pándyt 1997. október 16-án tartóztatták le. Ezen a napon mondták ki Dutroux bűnösségét is.

Dutroux rabtársai – vagy a börtönőrök – pár hete azzal borzolták a belga társadalom kedélyeit, hogy videófelvételt készítettek a nivelles-i börtön udvarán egy szál gatyában a jégen csúszkáló közellenségről:

A közvélemény szerint a nyáron feltételes szabadlábra helyezési kérelmét benyújtó pedofil gyermekgyilkos túl jól érzi magát a rabságban.

Ha érdeklik további, ehhez hasonló bűncselekmények, kattintson a szerző Facebook-oldalára!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.