„Aranyat” ér a leopárdfókák ürüléke az új-zélandi Országos Víz- és Légkörkutatási Intézet (NIWA) szakembereinek. A mintákból szereznek ismereteket a messzi déli ország tengervizeiben élő ragadozók étrendjéről, egészségi állapotáról, lényegében abból térképezik fel a fókák életét.
2017 novemberében is begyűjtöttek egy sovány leopárdfókától egy mintát Új-Zéland nagyobbik, Déli-szigetén, Invercargill egyik strandján. Az anyag több mint egy éven át pihent az intézet egyik fagyasztójában, mígnem két önkéntes megkezdte a feldolgozását. Először felolvasztották, majd alaposan átrostálták, szétválogatva a csontokat, tollakat, a hínárt és más dolgokat. Ekkor került elő egy pendrive – azaz bármely számítógéphez csatlakoztatható, kis adathordozó – a körülményekhez képest egész jó állapotban. Az önkéntesek kiszárították annak reményében, hogy sikerül megnézni a rajta lévő adatokat.
– Nagyon aggasztó, hogy ezeknek a lenyűgöző antarktiszi állatoknak ilyesfajta műanyagok kerülnek a gyomrába – mondta Jodie Warren, az önkéntesek egyike.
Az intézet munkatársainak sikerült életre kelteniük az eszközt, amin fotók voltak, méghozzá – milyen a sors! – oroszlánfókákról. Az Új-Zéland déli részén lévő Porpoise-öbölnél készültek a képek, miként az a videó is, amin egy nőstény oroszlánfóka játszik a kicsinyével a sekély vízben. A készítő kilétére semmi nem utal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.