Életükben először lőttek emberre a hős rendőrök

Életükben először lőttek emberre a hős rendőrök

autós üldözés
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 19. 04:10
Hősiesen viselkedtek, megfékezték az ámokfutót, de még sok idő kell ahhoz, hogy kiheverjék a történteket. Tizenkét zsaru és egy biztonsági őr életét örökre összeköti a múlt pénteki nagy hajsza.
B. B.

Hatalmas tapsvihar közepette tüntették ki tegnap a Teve utcai rendőrpalotában azokat a rendőröket és azt a fegyveres biztonsági őrt, akik elfogták az újpalotai lövöldözőt, Sz. Károlyt. A zsaruk jó néhány akcióban részt vettek korábban, de emberre még soha nem lőttek.

Lőrinczi Ede rendőr hadnagy éppen a XV. kerületben teljesített szolgálatot, mikor a rádión befutott a jelzés.

– Miután bekapcsolódtunk a zárásba, láttam, hogy Sz. Károly emberre fogja a fegyverét, majd a Szentmihályi úton rohan a kezében a pisztollyal – mesélte a Borsnak Ede. – Mivel az emberek veszélyben voltak, nem volt más választásom, mint fegyvert használni.

A férfit ezután megbilincselték, és elsősegélyben részesítették, öt lövés érte.
Fejes István főtörzszászlós az események feldolgozásáról is beszélt.

– Időnként még lefutnak bennünk a történtek, de tudok aludni, és ma már munkába álltam. Bizonyos, hogy az esetet szakértővel is át kell beszélnünk – magyarázta István.

A szökött rab által zsákmányolt Nissant Czégeni István főtörzs­zászlós vette észre.

– A forgalomnak megfelelően, körülbelül 40-nel haladt. Amikor mellé értünk, megpróbáltam vele kommunikálni, kértük, hogy tegye le a fegyvert és szálljon ki. De amikor meglátott, fegyvert fogott rám, majd a Nissan sofőrjére is – idézte fel István a félelmetes pillanatokat, aki az elfogás közben három lövést adott le Károlyra. Emberre még ő sem lőtt korábban. 

A rendőrök szerint a Nissanban ülő férfi példásan viselkedett, amikor odaléptek hozzá, a helyzethez képest meglepően higgadt volt. 

Ismeretes: pénteken Sz. Károly a Fővárosi Törvényszéken nekiesett egy őrnek, elvette a fegyverét, majd túszul ejtve egy Nissan sofőrjét elmenekült. A Szentmihályi úton egy másik autót akart lopni, de a Mercedes sofőrje, B. Zoltán legyűrte őt. A zsaruk öt lövéssel terítették le, de életét sikerült megmenteni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.