A Soproni Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a miskolci férfinak, aki január 17-én azért utazott ausztriai lakóhelyéről Sopronba, hogy ott lopásokból pénzt szerezzen kábítószerre, amit Győrben kívánt megvásárolni.
A 37 éves férfi ezen a napon három autóból tulajdonította el a sofőrök táskáit az azokban lévő pénzösszegekkel és okiratokkal együtt, míg a tulajdonosaik az autóikból árut pakoltak. A gyanúsított emellett a piac közelében több parkoló autót is megpróbált kinyitni, de azok zárva voltak.
A férfi a lopásokból legalább 102.000 forintra tett szert, míg a táskákat és az okiratokat nagyobbrészt eldobta. A készpénzből ezt követően autót bérelt és Győrbe utazott, ahol kábítószert vett, amit el is fogyasztott. Ezt követően visszautazott Ausztriába.
Elfogására másnap került sor Sopronban, mikor a bérelt autót vitte vissza.
Az elkövetőt korábban Miskolcon kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték.
A lopás vétsége és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban a bíróság – osztva az ügyészség álláspontját – elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntés indokai – az ügyészség érveinek megfelelően – a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye.
A bíróság döntése az elkövető és védőjének fellebbezésére tekintettel még nem vált véglegessé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.