Megcsalta a férje a várandós nőt – azzal büntette, ami a legjobban fájt neki

Megcsalta a férje a várandós nőt – azzal büntette, ami a legjobban fájt neki

megcsalás
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 20. 13:30
Bors

Mindössze ezer forintnak megfelelő fontért hirdette meg egy 24 éves angol nő férje kedvenc kütyüit. A Northumberlandben élő Georgia Jackson azután dobta piacra párja Xboxát, a hozzá tartozó játékait és fejhallgatóját , hogy megtudta, hűtlen volt hozzá.

Georgia azt írta a facebookos hirdetése szövegébe, hogy a digitális játék volt férjének a mindene. Azt sem titkolta el, hogy arra kell neki a pénz, hogy egy új konyhakést vegyen magának, mivel az övé épp kilóg a hűtlen férfi kocsijának az egyik kerekéből. Az ötlet egyébként nem most született meg benne, hanem még 2016-ban, amikor először megcsalta a férje, de azt még megbocsátotta.

A mostani felett viszont nem tud már szemet hunyni, mivel úgy lépett félre a férfi, hogy közben ő közös gyermeküket hordja a szíve alatt. A csalódott nő a Sun című napilapnak azt mondta: mindig is tudta, hogy a legjobban az fájna a férjének, ha kárt tenne az Xboxában. De aztán rájött: azzal, hogy eladja, nagyobb fájdalmat tud neki okozni. Pláne, hogy szinte ingyen adja oda másnak. „Teljesen összetörte a szívem, nem bántam meg, amit tettem” – mondta a megcsalt kismama.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.