Mondhatnánk, olyan rejtélyesen távozott az élők sorából, mint amilyen misztikusak voltak az írásai: Edgan Allan Poe halálát - és az azt megelőző tíz napot - máig titkok övezik, és több bennük a kérdőjel, mint a válasz.
A költő-novellista - akit sokan a detektívregény feltalálójának is tartanak - 1849. szeptember 27-én indult útnak a virginiai Richmondból, hogy Philaderphiába menjen egy verseskötet szerkesztésében segédkezni - oda azonban soha nem érkezett már meg. Egy héttel később, október 3-án találtak rá Baltimore utcáin, önkívületben. Egy idegen ruháit viselve, magáról és környezetéről mit sem tudva feküdt a járdán.
Kórházba vitték, ám annyira már soha nem tért magához, hogy elmondja, mi történt vele, hogy került rá valaki másnak a ruhája, illetve merre járt az elmúlt napokban. Október 7-én a kórházban érte a halál. Előtte egy rejtélyes idegen, Reynolds nevét kiáltozta. Hogy ki lehetett ő - egyáltalán valós személy volt-e vagy csak egy lázásom szereplője, senki sem tudja.
A misztikus történetek szerzőjét úgy ragadta el a halál, hogy azt akár ő maga is írhatta volna. Az eset természetesen már a kortársak érdeklődését is felkeltette, és azóta is sokak fantáziáját mozgatja: vajon mi történt Poe élete utolsó napjaiban és mi is okozta a halálát? Több elmélet is született.
Van, aki szerint választási csalás áldozata lett. Ekkor tartottak ugyanis választásokat, a környéken pedig bevett szokás volt, hogy a bűnbandák elrabolták és leitatták áldozataikat, akiket arra kényszerítettek ezek után, hogy több körzetben is adják le szavazatukat. Ezt az elméletet ugyan alátámasztja Poe gyanús öltözéke - az azonban nem, hogy a költőt jól ismerték a városban, így “álruhában” is hamar lebukhatott volna.
Az alkohol egyébként nem csak ebben az egy elméletben játszik szerepet. Van, aki szerint a költő jó pár pohár legurítása után bolyongott Baltimore utcáin, amikor valaki megtámadta, megverte és kirabolta. Ebbe a verésbe hallhatott bele - mondják. Míg más szerint egyszerűen halálra itta magát. Azt azonban sem ez, sem az előző elmélet nem magyarázza meg, mi történt abban a bizonyos egy hétben, amíg semmit sem tudtak róla.
1999-ben egy bizonyos Albert Donnay egy egész más elmélettel állt elő: eszerint Poe-val szénmonoxid-mérgezés végzett. Ekkor ugyanis még gázlámpákkal világítottak, így az ilyen mérgezéses esetek is gyakoriak voltak. El is végzett egy tesztet Poe egy hajszálán - az azonban nem zárult meggyőző eredménnyel - így sokan el is vetették ezt a lehetőséget. A teszt során azonban kimutattak némi higanyt a vizsgált hajszálban. Noha a higanymérgezés magyarázná a hallucinációkat és Poe halál előtti kábult, önkívületlen állapotát, a kimutatott mennyiség jóval alacsonyabb volt annál, hogy biztosra lehessen venni a mérgezést.
1996-ban - korabeli orvosi iratokat tanulmányozva - egy másik lehetőség is felmerült: veszettség, ami a XIX. században ugyancsak igen gyakori volt. Sajnos azonban DNS-tesztek nélkül lehetetlenség biztosan kijelenteni, hogy valóban ez végzett a költő-íróval.
Az egyik legfrissebb elmélet szerint Edgar Allan Poe-nak agytumora volt. Sajnos ez az elmélet is igen gyenge lábakon áll: 26 évvel a halála után ugyanis exhumálták a testét - hogy abból a jelöletlen sírból, ahol addig feküdt, egy mutatósabba helyezzék. A sírásók akkor olyan elváltozásokról számoltak be, amik a mai orvostudomány alapján akár az agytumor jelei is lehettek.
Van azonban, aki szerint szánt szándékkal végeztek a művésszel, méghozzá tehetős kedvese, Elmira Shelton testvérei, akik ellenezték a kapcsolatot. John Evangelist Walsh elmélete szerint Poe valójában eljutott Philaderphiába. Itt találkozott a testvérekkel, akik megfenyegették őt. Poe annyira megijedhetett, hogy használt ruhákat vett és elrejtőzött - majd pár nap után visszaindult Richmondba Sheltonhoz. Walsh szerint a testvérek félúton, Baltimore-ban akadtak újra rá, ahol alaposan megverték, majd gyakorlatilag halálra itatták. Walsh elmélete azonban - melyet a Midnight Dreary: The Mysterious Death of Edgar Allan Poe című könyvben tett közzé - sem az irodalomtörténészeket, sem a kritikusokat nem igazán győzte meg, így a haláleset rejtélye máig megoldatlan maradt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.