Jó mókának tartották a fiatalok, de gyilkosságba torkollott vagánykodás - videó

Jó mókának tartották a fiatalok, de gyilkosságba torkollott vagánykodás - videó

tinédzserek
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 04. 19:00
Bors

Borzasztó, halálos közlekedési balesetet okozott egy 14 éves texasi fiú, gyilkoság miatt kell majd felelnie.

A fiú néhány tinédzser barátjával együtt elkötötte édesapja ezüst SUV autóját, és azon túl, hogy a forgalmas utakon száguldoztak vele, tojással dobálták a többi kocsit. Az egyik feldühödött sofőr üldözőbe vette őket, ez vezetett a tragédiához. A fiatalok megpróbáltak elmenekülni előle, ezért a volán mögött ülő fiú – fittyet hányva a forgalmas kereszteződésnél kihelyezett jelzőlámpára – áthajtottak a piroson. A 45 éves Silvia Zavala vásárlásból tartott hazafelé bordó pickupjával, amikor a tinédzserek autójával ütközött. Akkora ereje volt a becsapódásnak, hogy a nő a helyszínen szörnyethalt.

Az eset egyből felháborította a lakosokat, és az emberek a fiatalok felelősségre vonását követelik. Bűnüket csak tetézi, hogy Texasban 15 éves kortól ülhetnek a fiatalok a volán mögé. Azt nem hozta nyilvánosságra a rendőrség, hogy pontosan hány fiatal érintett a balesetben, és állapotukról sem nyilatkoztak. 

Sajnos nem ez az első olyan tragédia, amit a tinédzserek deviáns viselkedése okozott.

Négy michigani fiatal 2017 októberében a 32 éves Kenneth Whiteot halálát okozta, amikor téglákat dobáltak egy autópályát átszelő hídról. A 15 és 17 év közötti fiúk többször szórakoztatták magukat a halálos játékkal, ám felelősségre sosem vonták őket. Mire a rendőrség a helyszínre ért, mindig megléptek. A családapa halála után azonban sikerült elkapni és letartóztatni őket, de még nem szültetett ítélet ügyükben.

A gyilkosság mélyen megrázta Amerikát, sokan követelték, hogy ugyan még kiskorúak az elkövetők, de felnőttként kezelje őket a bíróság, és ahhoz mérten szabja ki büntetésüket is. 

(via Metro, ABC)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.