Nem mindennapi élményben volt része néhány magyar fotósnak. A Biatorbágyi Fotóklub tagjai, Kaszás Gergő, Horváth Imre, Niksz Gyula és Rácz Péter úgy döntött, hogy belevág egy extrém fotóstúrába Szibéria kegyetlen vidékein. Talán ők sem tudták, hogy mire vállalkoznak a bő egyhetes expedíciójuk során, de a fényképek bizonyítják: zseniális dolgokat vittek véghez, amelyet egy törökbálinti kiállítás során meg is mutattak a nagyközönségnek.
– Előfordult, hogy mínusz 26 fokig csökkent a hőmérséklet, de a nyolcvan kilométeres szél ezt szinte teljesen elviselhetetlenné tette. Brutális volt, hiába öltöztünk fel több réteg ruhával – mesélte a Borsnak Gergő a oroszországi Bajkál-tó környékén uralkodó kegyetlen körülményeket.
– Zseniális fotókat készítettünk, Jeges lencsék címmel publikáltuk is a képeket. Az éjszaka és a másfél méter vastag jég tisztasága lenyűgöző volt. Voltak persze „meleg” pillanatok, például, amikor egy UAZ terepjáróval szeltük át a vidéket, de a túravezetőnk észrevett egy körülbelül fél méter széles halálos hasadást. Nem beszélt angolul, és amikor vagy száz métert visszatolatott, és padlógázt nyomott, szó szerint halálra rémültünk. Ő persze tudta a dolgát, átugratott a szakadékon, mint a filmekben – mondta nevetve Gergő, aki büszke a kalandos úton készített képeire.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.