Egy paddal vette le a lábáról a 101 éves Évát Csaba

Egy paddal vette le a lábáról a 101 éves Évát Csaba

pad
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 06. 04:10
Nem mindennapi ötlettel rukkolt elő Postásy Csaba egykori fizikus, jelenleg egy budapesti vendéglő tulajdonosa. Története főszereplője a 101 éves Évi néni és egy pad. Hogy mi közük van egymáshoz? Nagyon is sok.
B. Bredák Alexandra

A megható, szívmelengető történet bejárta a közösségi oldalakat, s méltán csalt mosolyt az emberek arcára. Úgy kezdődött, hogy Csaba, a Gellérthegy utcai Falánk-faló tulaja megelégelte, nap mint nap látja a vendéglővel szembeni lépcsők korlátján megpihenni a 101. életévét betöltött Évát – aki egyébként évtizedek óta a barátja –, mivel a hölgy egy szuszra már nem tudja megtenni a mindennapi sétáját, amihez viszont ragaszkodik. Csaba elhatározta, hogy padot csináltat a szépkorú asszonynak, ez­zel lepi meg a születésnapja al­kalmából. Úgy is lett.

– Éva 1917-ben született, azóta la­kik itt. Gyerekkorom óta ismerem. Tavaly is itt, nálunk ünnepelt. Már a 60-as években is sokat láttam errefelé Major Tamás, a Nemzeti Színház fő­igazgatója ol­dalán. Ak­koriban Éva divatos kardigánokat, pulóvereket készített, a mai napig hordja ezeket a ruhadarabokat. Egy idő után a vendéglőm színészek, művészek, divatszakemberek ta­lálkahelye lett. Éva franciául, angolul és németül is tökéletesen beszél. Franciául szoktunk néha csevegni, ha nem szeretnénk, hogy a többiek értsék – mesélte Csaba mosolyogva.

Ezek után nem csoda, hogy szívén viseli Éva sorsát – aki egyébként hosszú évek óta vőlegényének nevezi a vendéglőst –, így az első útja az I. kerületi önkormányzathoz vezetett a kéréssel: szíveskedjenek a lépcsőkhöz egy padot állítani. Még a pontos helyét is kimérte.

Kisebb huzavona után megszületett végül a pad, ami Éva néni számára felbecsülhetetlen kincs. Hogy senki se feledje el, miért és kinek került oda az ülőalkalmatosság, Csaba egy táblát is készíttetett, ami hirdeti, ez a pad Sasvári Éva pihenője. Ennél szebb születésnapi ajándékot aligha kaphatott volna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.