Az adásban felidézték, hogy az ötéves szabadságvesztésre ítélt Ahmed H. 8 millió forint kártérítést követel jó hírnevének megsértése miatt.
Dömötör Csaba a tárcája ellen indított perről szólva teljesen abszurdnak nevezte, hogy egy bűnöző 8 milliót akar keresni, mert megsértették a jó hírnevét. Azt ugyanis nem a kormány, hanem saját maga sértette meg, amikor rátámadt a rendőrökre - mondta az államtitkár.
Kiemelte, a magyar hatóságok álláspontja szerint Ahmed H. nem maradhat Magyarországon, mivel veszélyt jelent a magyarok biztonságára. Ezért született az a döntés, hogy kitoloncolják az országból - fejtette ki Dömötör Csaba, hozzátéve: ehhez azonban az kell, hogy valamelyik ország befogadja. "Mivel Cipruson van háza, autója és a hírek szerint még hajója is, ezért az a legkézenfekvőbb, ha a kitoloncolás Ciprusra történik" - jelentette ki.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára aláhúzta, egy terrorista nem járkálhat szabadon Magyarországon, ezért Ahmed H. idegenrendészeti őrizetben marad kitoloncolásáig. Kitért arra is, Ahmed H.-nál a bűncselekmény elkövetésekor nyolc útlevelet találtak, ami életszerűtlen egy életét féltő valódi menekülttől. Dömötör Csaba szerint az sem véletlen, hogy a kormány bevándorláspolitikáját támadó szervezetek közül annyian kiálltak mellette.
A kabinet képviselője szólt arról is, az Európai Parlamentben (EP) a héten született döntés az úgynevezett demokráciavédő civil szervezetek támogatásának drasztikus emeléséről. Az eddigi tapasztalatok alapján biztosan állítható, hogy az összeg túlnyomó része a bevándorlást támogató szervezetekhez kerül majd, pontosan úgy, ahogy azt Soros György pár éve meghirdetett tervében jósolta - fejtette ki, megjegyezve, összesen mintegy 570 milliárd forintnak megfelelő összegről van szó.
Hangsúlyozta, a magyar kormány ellenzi, hogy míg Brüsszel a határvédelemre nem ad pénzt, addig az ilyen aktivista csoportok támogatását megemelné. Az európai polgárok pénzét nem a bevándorlás támogatására kellene költeni, annak ugyanis nincs társadalmi támogatottsága - mondta.
Dömötör Csaba szerint az EP ezen döntése is jól példázza, miért van szükség irányváltásra a brüsszeli vezetésben, továbbá miért lesz a májusi a legfontosabb európai parlamenti választás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.