A rendőrök összehangolt akció keretében számoltak fel egy kábítószer-kereskedő bűnszervezetet Budapesten és Csömörön.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya (KR NNI KBEO) bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást F. Árpád 46 éves szentendrei lakos és társai ellen, akiket a hétvégén fogtak el - adott hírt róla a rendőrség honlapja.
Frissítés!
Az Index információi szerint a hétvégén lekapcsolt drogkereskedő bűnszervezet egyik tagja az az alvilágban jól ismert F. Árpád, aki bűnözői karrierje csúcsán, a kétezres években azzal került be a hírekbe, hogy egy méregdrága Lamborghinit rommá tört az M7-esen, miközben egy Porschéval versenyzett.
69 éves nő volt a drogfutár
A nyomozók 2018 végén olyan információk birtokába jutottak, hogy a férfi Hollandiában kábítószert vásárol, amit bűntársaival Magyarországra szállíttat, majd értékesít.
A szállítást F. M. Éva 69 éves csanádpalotai lakos egy bérelt autóval végezte, míg a kábítószer járműbe történő beszerelése és elrejtése F. F. Krisztián 26 éves budapesti autószerelő feladata volt. A leszállított drogot egy III. kerületi ingatlanban tárolták, a deponáló lakásra P. Rudolf 28 éves budapesti lakos felügyelt.
A KR NNI KBEO nyomozói a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal együttműködve és támogatásukkal 2019. január 12-én az esti órákban a szállítmány megérkezését követően összehangolt akció keretében ütöttek rajta a bűnszervezet tagjain.
Rajtaütés Óbudán
A rendőrök az óbudai társasház mélygarázsában éppen a kábítószer kiszerelése közben érték tetten őket. Az autó mellett két zacskóban – összesen 4 kilogramm súlyú – ecstasy tablettát, külön csomagolva pedig 1,1 kilogramm kokaint találtak a nyomozók. A jármű szemléje alkalmával, annak első lökhárítójából további 13 zacskóban több tízezer darab – összesen 16,1 kilogramm súlyú – ecstasy tabletta került elő.
A raktárként használt lakásban a rendőrök elfogták P. Rudolfot, a kutatás alkalmával pedig 4,5 kilogramm kokaint találtak, valamint 94,5 millió forint készpénzt és valutát. A garázsban, illetve a lakásban lefoglalt kábítószer – súlya alapján – meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 200 millió forint.
A KR NNI munkatársai a bűnszervezet tagjainak otthonaiban kutatásokat tartottak, ahonnan a bűncselekményhez köthető tárgyi bizonyítékokat, valamint a kábítószer-kereskedelemből szerzett vagyontárgyakat és egy nagy értékű luxusautót foglaltak le.
Az akcióval egy időben a BRFK munkatársai Csömörön elfogták P. László 47 éves budapesti lakost, aki összefüggésbe hozható a bűncselekménnyel. A férfinél a rendőrök csekély mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak.
A nyomozók mind az öt személyt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – P. László kivételével – bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya szakértők bevonásával folytatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.