Súlyos bírság a tajvani reptéren! Félmilliót fizetett két rúd szalámiért

Súlyos bírság a tajvani reptéren! Félmilliót fizetett két rúd szalámiért

vám
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 18. 08:45
Kemény büntetést fizetett az az utas, aki Tajvanba akart vinni némi Pick szalámit. A két rúdért és egy kolbászos snackért félmillió forintnak megfelelő bírsággal sújtották.
Bors

A tomboló sertéspestis miatt Tajvanra tiltott a hústermékek bevitele olyannyira, hogy akit kétszer kapnak rajta, akár tízmillió forintos összegre is büntethetik.

Az esetet közlő lap arról már nem tett említést, hogy a turista magyar volt-e, de hozzátették, hogy aznap tizenhárom másik embert is lefüleltek hasonló vétségért. A külügyminisztérium már jó előre figyelmezteti az utasokat:

– Tájékozódjon a Nemzeti Adó-  és Vámhivatal honlapján, illetve a cél- és tranzitországok vámigazgatóságainál – annak honlapján vagy az adott ország Ma­gyarországon akkreditált külképviseletén – a vámmentes, illetve tiltott árukról, mennyiségi korlátozásokról – tájékoztatja az utazókat a külügy. Aki mégsem így tesz, könnyen több százezer forintos bírságra számíthat ugyanúgy, mint azok, akiket a szalámi­bűnöző mellett a leghihetetle­nebb indokokkal büntettek meg a határon.

A cikkhez kapcsolódó véleményünket itt olvashatja el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.