Nem hiszi el, melyik a legdrágább irányítószám Magyarországon

Nem hiszi el, melyik a legdrágább irányítószám Magyarországon

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 07. 09:30
Több mint 3500 postai irányítószám van érvényben az országban. A lakás-négyzetméterárak 25-ös listájára egy vidéki sem került.
P. Zs.

Évek óta drágulnak a lakások, van, ahol 2019-ben az egymillió forintos négyzetméterár sem lesz vicc. Sosem volt még olyan kimutatás, amit a Pénzcentrum kérésére készítettek a Központi Statisztikai Hivatal és a Takarék Index adatai alapján, összeállítva a „legdrágább irányítószámok” toplistáját. Ebből meglepő módon az derült ki, hogy nem az elit budai zöldövezetekben a legdrágábbak a lakások: az első hat helyen V. kerületi irányítószám van.

Csak a hetedik helyen következik a budai 1016-os irányítószám, ami az I. kerületben a Gellérthegy nagy részét jelenti. A 25 legdrágább település(rész) közé nem is került vidéki. Ha Budapest nélküli listát nézünk, akkor sem ér minket meglepetés abban a tekintetben, hogy főváros környéki irányítószámok uralják a mezőnyt. Kissé meglepő ugyanakkor, hogy az első helyet Zamárdi vitte el (8621). A vidéki nagyvárosok közül Győr emelkedik ki a sorból, a városnak ugyanis négy irányítószáma – 9026, 9025, 9029, 9021 – is ott van a legdrágábbak közt.  

Országos (egyben fővárosi) top 25

Helyezés / ir. szám / település / Ft/m²

1. 1051 / Bp. V. / 877 282

2. 1052 / Bp. V. / 821 584

3. 1053 / Bp. V. / 798 017

4. 1055 / Bp. V. / 767 217

5. 1056 / Bp. V. / 767 721

6. 1054 / Bp. V. / 754 767

7. 1016 / Bp. I. / 749 931

8. 1075 / Bp. VII. / 703 281

9. 1061 / Bp. VI. / 684 862

10. 1137 / Bp. XIII. / 673 266

(...)

25. 1121 / Bp. XII. / 608 287

Vidéki top 10

Helyezés / ir. szám / település / Ft/m²

1. 8621 / Zamárdi / 509 324

2. 2094 / Nagykovácsi / 490 102

3. 2040 / Budaörs / 475 938

4. 8638 / Balatonlelle / 468 279

5. 2011 / Budakalász / 445 584

6. 8230 / Balatonfüred / 416 969

7. 2120 / Dunakeszi / 410 763

8. 2000 / Szentendre / 400 085

9. 9026 / Győr / 398 669

10. 8600 / Siófok / 393 273

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.