A kalapdobozos csecsemő - így hívta a korabeli sajtó azt a nagyjából egyhetes kislányt, akire szó szerint a semmi közepén talált rá egy házaspár, méghozzá csupán a véletlennek köszönhetően.
Mindez 1931. decemberében, szentestén történt: Edward és Julia Stewart hazafelé tartottak autójukkal, amikor Arizona egyik sivatagos területén, nem messze Superior településétől defektet kaptak. Amíg a férfi kereket cserélt, az asszony körülnézett - és a legnagyobb meglepetésére egy katron kalaposdobozt talált, benne egy újszülöttel. A megdöbbent pár értesítette a hatóságokat, akik gondozásba vették a picit, akit végül egy család örökbe fogadott. A baba új szüleitől a Sharon nevet kapta.
A történet azonban itt még nem ér véget - noha már a csecsemő megtalálása is igazi csodaszámba megy. Mint egy korabeli cikkből kiderül, Sharon Elliott csak bő fél évszázaddal később tudta meg az igazságot: nem sokkal azelőtt, hogy nevelőanyja elhunyt.
“A családban mindenki ismerte a történetet, csak én nem. Anyám nem akarta, hogy megtudjam. Ennyi év után sokkolt a dolog. Hihetetlen, hogy ennyi ideig titkolták előlem” - mesélt 1988-ban az akkor már 57 éves Sharon arról a sajtónak, hogy milyen volt megtudnia: ő az a bizonyos kalapdobozos csecsemő, akiről anno annyit cikkeztek.
Sharon Elliott végül megpróbálta kideríteni, kik is lehettek vér szerinti szülei, és miért hagyták őt a sivatagban - azonban nem járt sikerrel. Életének első hetét továbbra is homály fedi, noha a haláláig nyomozott, méghozzá annak az újságírónak a segítségével, aki először megírta a történetét 1988-ban. Az egykori "kalapdobozos csecsemő" idén december elején, hetekkel a 87. születésnapja előtt hunyt el.
'Hatbox Baby' Sharon Elliott, who spent years trying to solve old Arizona mystery, dies at 86 https://t.co/1NricmEY59 pic.twitter.com/xWApojDLxx
— wtfiscrackin (@wtfiscrackin) 2018. december 4.
(Nyitóképünk illusztráció)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.