Aktuális

Lázban égnek a Barátok közt-rajongók: Feltámasztják Berényi Zoltánt?

kbv

Létrehozva: 2018.12.14.

<p>Egészen különleges fordulatot vett a napokban a Barátok közt. Nagyon úgy fest, hogy a produkció húszéves történetének legnagyobb dobására készül, és visszahozza az első epizódban elhunyt szereplőt.</p>

A sorozatbeli Berényi Miklós már egy ideje küzd azzal a gondolattal, hogy a halálközeli élményei valóban jelek, amelyek azt üzenik, hogy bátyja, Zoltán bizony életben van. Jelenleg mindent az első rész végén autóbalesetben elhunyt legidősebb testvér megtalálására tesz fel. A nézőket annyira felkavarta Zoltán esetleges felbukkanása, hogy a sorozat kö­zösségi oldalán is forrnak az indulatok, egyre vadabb öltetek kerülnek elő arról, hogyan is térhetne vissza a szereplő, akit valójában sosem láttunk, Berényi Miki vi­szont azonosította a holt­testét 1998-ban, a második részben.

Még Halász Gábornak, a sorozat egykori Hoffer Misijének is van egy teóriája, amit a Facebook-on osztott meg. „És ha egy vi­aszbábut azonosított, mert Zoltán tanúvédelmi programban eltűnt, és új személyazonossággal él azóta egy másik kontinensen?” Az internetezők azonnal kaptak a kommenten, lám-lám, ha egy volt Barátok köztös is hozzászól, akkor itt valami na­gyon komoly dolog lehet a felszín alatt. A Facebookon csoport is alakult Berényi Zoli felkutatására. 

– Miért is ne lehetne egy holttestet is imitálni? Zoltán elképesztően befolyásos és gazdag üzletember volt, keveredhetett olyan ügybe, ami miatt tanúvédelmi programban új személy­azonosságot kapott, és el kellett tűnnie. Ha valóban „feltámadna” Berényi Zoltán, én így oldanám meg – mondta a Borsnak Ha­lász Gábor.

Ábrahám Edit, a Berényi Claudiát alakító színésznő szerint sem elképzelhetetlen, hogy egykori férje visszatérjen. 

– Elég csak Bobbyra gondolni a Dallasból, ha az ő visszatérését meg lehetett oldani egy zuhanyzással, akkor Zoliét is. Barátok közt minden megtörténhet! Az íróink fantáziája ráadásul óriási, és a nézők is igénylik az izgalmakat. Én jó ötletnek tartanám Berényi Zoli visszahozatalát, rengeteg új történetszálat is hozhatna, akár még az én visszatérésemet is – mondta lapunknak a színésznő.

Vele ellentétben azonban teljesen elképzelhetetlennek tartja a karakter feltámadását Kalamár Ta­más, a sorozat egykori producere. 

– Szerintem nagy dramaturgiai hiba lenne, azt jelentené, húsz évig becsaptuk a nézőt azzal, hogy Zoltán halott. Nem szabad a nézőt hü­lyének nézni! És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Dallasnak sem tett jót Bobby feltámasztása, meg is csappant a nézettség – mondta a Borsnak Kalamár. 

A sorozat készítői persze a leg­titokzatosabbak. 

– Roppantul örülünk, hogy a nézőink figyelmét ennyire felkeltette Zoltán esetleges visszatérése, hiszen ez volt az al­ko­tók célja. Az pedig, hogy a közösségimédia-felületek is felkapták ezt a témát, külön öröm számunkra. Tényleg egészen elképesztő, hogy milyen te­óriák láttak napvilágot, úgy tűnik, nemcsak az írók, de a nézőink fantáziája is óriási. Sőt a színészeink is izgatottan várják, mi lesz a végkifejlet, a Berényi Miklóst alakító Szőke Zoltán pedig különösen boldog volt, hiszen Berényi Zoli keresése egyébként is rengeteg izgalmas és látványos jelenetben csúcsosodik majd ki. De ennél többet tényleg nem árulhatok el – mondta el a Barátok közt sajtófőnöke, Szabó Péter.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány