Veronai tragédia: bocsánatot kért a halálbusz sofőrje

Veronai tragédia: bocsánatot kért a halálbusz sofőrje

buszbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 08. 04:10
V. János egy szűkszavú levelet juttatott el a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójához, amelyben részvétet nyilvánít az elhunytak miatt. Emellett az igazgató belátására bízta, hogy eljuttatja-e a hozzátartozókhoz.
Bors

 Lapunk birtokába jutott az a nyolcsoros levél, amelyben V. János, a veronai busz­tragédia sofőrje részvétet nyilvánít. A férfi azt írja, hogy csak hónapokkal a baleset után tudta meg, hogy mi történt. 

„Mivel a sítúrát az Önök iskolája szervezte, Önnek szeretném ezúton kifejezni őszinte részvétemet a balesetben elhunyt diákjaik és tanáraik, illetve felnőtt hozzátartozóik miatt. Kérem, belátása szerint tolmácsolja ezt a hozzátartozók felé” – fogalmazott a buszsofőr. 
A címzett, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója elküldte a levelet az érintett szülőknek, akik szerint döbbenetes, hogy V. János ennyivel elintézi a dolgot, és ettől megnyugodott a lelkiismerete. Számukra azonban ez a gesztus kevés. 

– Elképesztő, hogy azért küldte oda a levelet, mert a gimnázium volt a megrendelő, és az ő diákjai ültek a buszon ahelyett, hogy elénk állna és elmondaná, mi történt a baleset idején. Igaz, az elmúlt közel két évben ez volt a legnagyobb gesztus, amit tett az elhunytak felé – vélekedik Szendrei Endre, aki az unokahú­gát vesztette el a balesetben. 
A szülők korábban lapunknak elmondták, hogy azért fájó számukra a sofőr hozzáállása és bujkálása, mert szeretnének hiteles információt kapni gyerekeik halálának pontos körülményeiről, ami segítené számukra a tragédia feldolgozását. Ez azonban azóta sem történt meg.

Ez állt a levélben

Tisztelt Igazgató Úr!
Egészségem – mind fizikai, mind lelki – mostanra engedi meg, hogy írni tudok Önnek.
Én voltam annak a busznak az egyik autóbusz-vezetője, amely egy évvel ezelőtt, 2017. január 20-án Veronánál balesetet szenvedett. Kollégám a baleset következtében elhunyt, én súlyos sérüléseket szenvedtem, de túléltem a balesetet. A baleset után hónapokkal tudtam meg, mi történt, hogy a balesetben 11 gyermek és 6 felnőtt hunyt el.
Mivel a sítúrát az Önök iskolája szervezte, Önnek szeretném ezúton kifejezni őszinte részvétemet a balesetben elhunyt diákjaik és tanáraik, illetve felnőtt hozzátartozóik miatt. Kérem, belátása szerint tolmácsolja ezt a hozzátartozók felé.

Ugyanakkor kiderült, hogy 2017 januárjában nem is V. János indult volna a busszal Franciaországba, hanem egy budapesti sofőr. Az iskola egy másik buszra kötött szerződést. Az út előtt nem sokkal született az a döntés, hogy V. János és Kalmár Zoltán indulnak el közösen. 

– Cégen belül is többen azt gondolták, hogy ezt a két sofőrt nem szabad összeültetni az egészségi állapotuk miatt, rá­adásul két idősebb sofőrről van szó. Valaki mégis így döntött. Ha így alakul, talán a gyerekek ma is élhetnének – mondta la­punknak egy informátor. 
Úgy tudjuk: az elhunyt sofőr Kalmár Zoltán családjának sem nyilvánított soha részvétet V. János, pedig előtte 30 éven át kollégák és barátok voltak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.