Két férfi véresre verte egymást a Wizzair London-Budapest járatán

Két férfi véresre verte egymást a Wizzair London-Budapest járatán

repülőgép
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 05. 14:18
Bors

Az alábbi eset a hétfő, azaz november ötödikei, hajnali járaton történt:

- Általában zenét hallgatok a repülőgépen, így nem tudom, hogy kezdődött a dolog, én már csak arra figyeltem fel és fordultam hátra, hogy két fiatal, feltehetően orosz férfi hangosan kiabál, majd az egyikük beveri a másik orrát. A férfi vérezni kezdett, végül már mindkét férfi tiszta véres volt. A stewardessek nagyon profin intézkedtek, próbálták nyugtatni, szétültetni őket, utóbbit sikertelenül. A vérző férfinek tamponálták az orrát. Szerintem ők hívhatták a rendőrséget és a mentőket is. Mikor landoltunk, a rendőrök feljöttek a gépre, és levezették a két fiatalt. Egyikük, az agresszívebb, ellenállást tanúsított. A lépcsőn le kellett tessékelni, egy másik utas szerint kényszerzubbonyban vitték el. A rendőrök aztán visszajöttek, és szóltak a stewardesseknek, hogy hagyják úgy a helyszínt - mondta az Indexnek egy szemtanú. A lap megkereste a rendőrséget is, mint kiderült: a két férfi lett állampolgárságú volt, őrizetbe vették őket, elszámoltatásuk folyamatban van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.