Kameránk előtt balhézott össze Pintér Tibor és Frida

Kameránk előtt balhézott össze Pintér Tibor és Frida

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 08. 04:20
Pintér Tibor és barátnője alighogy összeköltöztek, máris külön albérletet néznek. A színész már a szakítást fontolgatja, de Frida kerek perec kimondta: harcol a szerelméért.
K. K.

Kedd este ért véget a TV2-n futó népszerű kalandreality, A legbátrabb páros, aminek győztesei Pintér Tibor és barátnője, Frida lettek. A friss szerelmesekkel alig 24 órával a finálé után beszélgettünk, ami alatt sikerült szakítaniuk és békét kötniük. 

– Többször is elhangzott a műsor folyamán, hogy a többi pároshoz képest mi hátrányban vagyunk, mert nem ismerjük egymást annyira. Most azt hiszem, rácáfoltunk! 

– Sok mindenben  más véleményen vagyunk Fridivel, de nem baj. Szerinte már mindenki megszokhatta, hogy sokban különbözünk. A műsorban is kiderült, hogy olykor-olykor egymásnak feszülünk, nem vagyunk még eléggé összecsiszolódva. Nem is csoda, hiszen a forgatás előtt költöztünk össze, mondhatni Máltán, A legbátrabb páros felvétele alatt ismertük meg egymást – vallotta be a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, akinek barátnője nehezen viseli, hogy a hétköznapokban teljesen más ritmusban élik az életüket.

– Sokat vagyok egyedül, Tenya általában csak éjjel kettőkor jön haza, én pedig addigra már alszom. Ráadá­sul a lakásban sem érzem magam annyira komfortosan így, hogy szinte a lovakkal lakunk együtt. Nagyon ne­héz tisztán tartani a házat – ecsetelte Frida, aki alighogy odabútorozott párjához, máris el akar költözni.

– Az igazat megvallva nagyon zűrös a kapcsolatunk. Jót fog tenni, ha szétköltözünk. Re­mélem, úgy mihamarabb tudjuk rendezni a köztünk lévő nézeteltéréseket, per pillanat együtt vagyunk, de lehet, hogy holnap ez már másként lesz. Egy biztos, bármi is történjék a közeljövőben, én mindig is ki fogok tartani Fridi mellett  – mondja Tenya, akinek mondandóját félbeszakítva Frida ingerülten felpattant a kanapéról: – Na jó, én ezt nem hallgatom tovább. Megint csak magadról be­szélsz, engem pedig nem is hagysz szóhoz jutni. In­kább mondd ki, hogy szakítani akarsz, aztán hagyjuk egymást békén, úgyis tudom, hogy erre megy ki a játék. – szólt oda a színésznek a fiatal lány, majd kiviharzott a kávézóból.

– Erről beszélek – törte meg a csendet nevetve Tenya. – Azon csodálkozik, hogy megfordul a fejemben, hogy szakítsunk. Nekem nagyon sok ez. Fáraszt az együttélés, és ő is. Nehéz vele. Rengeteget kell még tanulnia, érnie és csiszolódnia. De ebben én már nem tudok neki többet segíteni. A szabadságomat most többre tartom. Nem vagyok alkalmas párkapcsolatra. Nem véletlenül ért véget már két házasságom is – ismerte be a színész, akinek időközben a barátnője is visszatért. Fridi meglepő vallomással zárta a beszélgetést, amivel még Tenyát is zavarba tudta hozni.

– Csak azt szeretném mondani, hogy én nagyon szeretem Tibit, és mindent meg fogok tenni, hogy ne szakítsunk. Ha kell, har­colok a szerelméért! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.