Migránsvízum, migránsügynökség és migránsalap van az Európai Parlament (EP) asztalán - mondta Halász János csütörtökön Budapesten újságíróknak, közölve: a migránsalappal egy olyan pénzügyi alapot akarnak létrehozni az európai uniós polgárok pénzéből, amelyből folyamatosan menedzselni és finanszírozni tudják a migrációt. Ebből a pénzből tehát véletlenül sem a határvédelmet és a migráció megállítását próbálják megoldani, hanem a migránsok betelepítését és a nekik szóló programokat segítik - fogalmazott.
A frakciószóvivő szerint Brüsszel jelenlegi vezetésének minden egyes mozdulata arról szól, hogyan lehetne még több migránst Európába hozni. "Ehhez egyre több eszközt vetnek be: migránskártya, migránsvízum, migránsügynökség és most már migránsalap is" - sorolta.
Hozzátette, az EP bevándorláspárti képviselői természetesen az ENSZ globális migrációs csomagját is támogatják, hiszen azzal még több migránst lehetne behozni Európába.
Ennek véget kell vetni, Brüsszel jelenlegi bevándorláspárti vezetésének mennie kell, ez a tétje a jövő évi EP-választásnak - jelentette ki a fideszes politikus.
Azzal kapcsolatban, hogy a jobbikos Szávay István lemond a parlamenti jegyzőségről és a frakcióvezető-helyettességről, Halász János kérdésre azt mondta: elfogadhatatlan és botrányos az ügy, különösen az, hogy Szávay István azzal henceg, hogy megütött egy nőt.
A Hír TV szerdán közölt egy videoriportot arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.