Diplomatának adta ki magát egy részegen vezető ukrán cigarettacsempész az M3-as autópályán

Diplomatának adta ki magát egy részegen vezető ukrán cigarettacsempész az M3-as autópályán

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 07. 15:51
MTI

Büntetőeljárást indítottak egy 54 éves ukrán férfi ellen, aki ittasan közel 17 millió forint értékű csempészett cigarettát szállított autójával hétfőn az M3-as autópályán, majd az őt megállító rendőrök előtt diplomatának adta ki magát - közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

A tájékoztatás szerint a rendőrök azért állították meg az autópályán haladó férfi járművét, mert bizonytalanul haladt a forgalmi sávokban. A járművezető az igazoltatás során azt mondta a rendőröknek, hogy diplomata, majd átadott egy lengyel magánútlevelet és egy diplomáciai mentességet igazoló okiratot, ami hamisnak bizonyult.

Mivel a helyszínen felmerült a gyanú, hogy a férfi ittas állapotban vezette a járművet, mintavételre előállították. Az általa vezetett jármű átvizsgálása során annak utas- és csomagterében közel 17 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök, valamint előkerült több hamisított okirat és forgalmi engedély is.

Az ukrán sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétsége és közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfit és a gépkocsiban szállított jövedéki terméket költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt átadták a további eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak - olvasható a www.police.hu oldalon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.