Palotás Tímea egy túltenyésztett mopsz, a 10 éves Rocky Balboa gazdája. Kutyája évekig küzdött allergiával, vakarózott, hullott a szőre, emésztési problémái voltak – ahogy gazdija fogalmaz, gyakorlatilag mindenre allergiás. A zsengezsalya.blog.hu amatőr szakácsa ezért gondolta úgy, hogy ha magának és családjának képes jó ételt tenni az asztalra, megteszi ezt a kutyájáért is. – Az állatorvosunkkal együtt állítottunk össze egy menüt Rockynak. A jutalomfalatai mellett az ételét is főzöm, sőt most már több ismerősömnek is. Mivel a csirkére bizonyítottan allergiás, a legtöbb tápban pedig megtalálható, nem volt más választásunk – kezdte Tímea, aki sertéssel és marhával kényezteti Rockyt.
– A húsok mellett sok belsőséget kap: májat, szívet, vesét, lépet rizzsel, bulgurral, répával. A jutalomfalatokat teljes kiőrlésű liszttel készítem – mondta.
GYOMORKÍMÉLŐ DIÉTA
Ha szigorú baromfimentes diétát kell tartanunk, ami még a nem érzékeny gyomrú állatoknak is javasolt, nemcsak a két lábon járó madarakat kell elfelejteni, hanem a virslit, párizsit, májkrémet, szalámit, tojást, tojástartalmú tésztákat is, valamint gyakorlatilag az összes bolti tápot.
- Minden mennyiségben adható, a sertés és vaddisznó jól átfőzve; marha-, vad-, hal, nyúl-, ló- és kecskehús legalább felületi hőkezelve. Fogyasztható még a főtt nyelv, szív, vese, máj, tüdő és a színhús.
- Hús helyett a fehérjét pótolhatjuk még íróval, sovány tejtermékekkel, mint a joghurt, aludttej és a kefir, illetve zsírosabb sajttal, tejföllel és tejszínnel. Száz százalék húsnak felel meg a túró.
- A húst kiegészíthetjük zöldség- és gyümölcsfélékkel, de figyeljünk, hogy burgonya, édesburgonya, tökfélék, zeller, fehérrépa csak főve adható. Édes alma, sütőtök, répa, cékla, néhány gyümölcs, paprika és uborka akár nyersen is, reszelve az ételhez keverhetők.
- Ha nincs szükség gluténmentes táplálásra, akkor a gabonafélék közül a kuszkusz, bulgur, rozs, zab, tojásmentes tészták és az árpa is adható hússal keverve.
- Gluténmentes táplálás esetén rizst, kölest, puffasztott amarántot, pohánkát, quinoát, chiamagot, kukoricadarát és útifűmaghéjat adhatunk a kutyának.
Cicusoknak is jár a gondoskodás
A házimacskák természetes táplálékai, vagyis a rágcsálók, madarak dr. Fodor Kinga könyve alapján 55–65% vizet, 15–22% fehérjét, 8–12% zsiradékot, 2–5% szénhidrátot és 3–4% ásványi anyagot tartalmaznak – eszerint így is kell táplálnunk őket. Ha otthon főzünk, ez azt jelenti, hogy háromnegyed rész fehérjével (hús és halfélék, ezek származékai), egynegyed rész szénhidráttal és zöldségfélékkel számoljunk. Egy példa: egy főtt tojás és 100 gramm túró elég egy macskának egy napra, ehhez adjuk a zöldséget, főtt rizst. Egy átlagos súlyú macska napi adagja 3-4 részletben összesen 300–500 grammnyi eledel.
A macska nem szereti sem a túl hideg, sem a túl meleg táplálékot, és érdemes turmixolni is – különben kiválogatja a jobb falatokat. Az összetevőket folyamatosan váltogassuk, hogy változatos legyen.
Bárhogy is néz esdeklőn blökink, vagy dörgölőzik a macskánk, a következő ételek mérgezőek is lehetnek számukra. Például a kakaó, csoki, ami bármely háziállat számára egyszerűen halálos. Hozzáadott cukrot egyébként a legtöbb konzerves kutyatáp tartalmaz ízfokozóként.
KUTYÁK: A citrusfélék gyomorbántalmakat okoznak és az idegrendszerre is hatással lehetnek. A szőlő magja vesebetegséget okozhat, a cseresznye, barack és paradicsom pedig szívritmuszavart. Az alma magjaitól sokk alakulhat ki. Az avokádó légzészavart okozhat. Bármilyen édesítőszer egyszerűen méreg, amibe bele is halhat az állat. A kutyák szervezete nem érzékeli a különbséget cukor és mesterséges édesítő között, hasnyálmirigyük azonnal rengeteg inzulint termel, hipoglikémia lép fel.
MACSKÁK: A közhiedelemmel ellentétben a macskák képtelenek megemészteni a tejet, tejtermékeket. A nyers sertés- és vadhús tilos a benne található Aujeszky-betegséget okozó vírus miatt. A nyers tojás rendszeres fogyasztásával bőr- és látásproblémák alakulnak ki. A kakaó szívleálláshoz vezethet. A hagymában, fokhagymában lévő anyagok vérszegénységet okoznak. Az alkohol kis mennyiségben is kómát okozhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.