Tragédia: a kórházban meghalt, miután kerti tóba esett a kétéves Szabika Kiskunmajsán

Tragédia: a kórházban meghalt, miután kerti tóba esett a kétéves Szabika Kiskunmajsán

Kiskunmajsa
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 13. 16:30
Bors

Szörnyű tragédia árnyékolja be egy jóravaló Bács-Kiskun megyei család életét: a két és fél éves Szabolcs múlt szerdán az udvarban játszott egyedül, amikor váratlanul belecsúszhatott az óriási udvaruk hátsó felében álló kerti tóba. A fiú vizet nyelt, csodával határos módon a mentősöknek még sikerült stabilizálni az állapotát, de a kórházban sajnos már nem tudták megmenteni az életét.

A szőke fiú fiatal édesanyjával és annak szüleivel élt Kiskunmajsán. Egy szegényes utcában laknak, a külsőre impozáns házuk szemmel láthatóan kiemelkedik a környezetből. Ottjártunkkor az egész településen a tragédiáról beszéltek. Megtört rokonok és szomszédok gyászolják a mindig eleven kisfiút.

– Imádott az udvarban játszani, nagyon mosolygós kisgyerek volt. Egy hete még a fiammal szaladgáltak a házunk előtt. Szegénykém még nem is tudja, hogy elveszítette a kis játszópajtását – mondta a Borsnak az egyik szomszédos házban élő nő, aki szerda délután a rohammentő zajára lett figyelmes, ami épp a házuk előtt parkolt le. Akkor még nem tudta, hogy mi történt, csak később jött a szörnyű felismerés.

– Gyönyörű kék szemei voltak, amik mindig világítottak. Bár az apukája már nem élt velük, Szabika volt a nagypapájának a mindene, csecsemőkorától kezdve rengeteget szeretetet kapott tőle. Az anyukája születése óta vele van, de nemrég bébiszittert keresett fiának az interneten – mondja a család egyik ismerőse.

Beszéltünk az édesanyával is, aki érthető módon nem kívánt nyilatkozni. Kisírt szemmel annyit mondott, nem tud még a tragédiáról beszélni.

– A helyszínre esetkocsit riasztottunk. A kisfiút helyszíni ellátás után oxigén adása mellett viszonylag stabil állapotban szállították kórházba. A körülmények tisztázása a szakértők feladata – közölte a Borssal Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Jártunk a Kiskunhalasi kórházban is, ahol a gyermek az életét vesztette. Szerettünk volna érdeklődni a körülményekről, de azt mondták, illetékessel legkorábban hétfőn tudunk csak beszélni. Levélben feltettük a kérdéseinket, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket. A Baon.hu információi szerint a kórházban a későbbi ellátás során komplikációk léptek fel a kisfiúnál, aki eszméletét vesztette, s elhunyt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság lapunk megkeresésére annyit közölt, hogy a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az haláleseteset körülményeit. Arra a kérdésünkre, hogy a szülők felelősségét vizsgálják-e, nem kaptunk választ.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.