Aktuális

Szinte másik emberré fogyott Schobert Norbi mellett a 19 éves lány - fotók

Bors

Létrehozva: 2018.10.24.

Cynthia élete már tizenévesen a fogyókúra körül forgott. Fiatal kora ellenére számos diétán túl van, ami rendre kudarcokba fulladt. Fogyni ugyan szinte mindig tudott, de aztán jött a jojóeffektus: volt, hogy a tripláját hízta vissza annak, amit leadott. Rájött arra, hogy a kialakult szokásait kell átalakítani, és nem ideiglenesen diétázni. 

Jöjjön el, együtt sikerül

Itt az alkalom, hogy ön is lépjen és változtasson! A Bors összefogott Norbival, hogy lefogyasszuk az egész országot! Törjünk Borsot együtt a kilók orra alá! Norbi segít! Első körben 300 fogyni vágyó Bors-olvasó részt vehet egy különleges klubesten október 24-én 18 órától a Novotelben, ahol terítékre kerülnek a kilók. Tartsa nyitva a szemét, mert az ingyenes program részleteit a csütörtöki Borsban találja!
– Azért lesz nagyon jó, mert személyesen tudok segíteni, mindegy, hogy az illetőnek 10 vagy 100 kiló a túlsúlya. Meg lehet nyugodni, senki sem fog éhezni, nem kell futni és tornázni, és senkinek sem fogjuk elengedni a kezét - mondta Norbi.

– A legfontosabb dolog volt, hogy elhagytam a finomított szénhidrátot. De ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan a fejemben ez megfogalmazódott. Az első néhány hét vagy inkább hónap volt az igazán megterhelő és idegfeszítő. Fogalmam sem volt arról, hogy mit ehetek, mit nem, miből mennyit és hánykor – árulta el a Borsnak Cynthia, akinek Norbi és az Update program volt a segítségére. Cynthia elolvas-  ta Norbi kiadványait, megnézte a videóit, és végre rájött a lényegre. 

– Teltek a hónapok, láttam, hogy a mérleg valamivel kevesebbet mutat, de a tükörben nem vettem észre különbséget. Ilyenkor mindig az motivált, hogy addig kell csinálnom, amíg én magam nem látom. És aztán kezdtem meglátni! Másfél év alatt lefogytam, ez idő alatt pedig Schobert Norbi segítségével megtanultam mindent az életmódváltásról. Az Up-date-termékeknek hála még csak kínoznom sem kell magam. Leírhatatlan érzés, hogy megcsináltam, és képes voltam rá! – büszkélkedett a Borsnak teljesítményével Cynthia, aki azt tanácsolja a fogyás előtt állóknak, hogy tartsanak ki, és rendszeresen nézzenek motivációs videókat, vagy képeket. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek