Huszonhat évig szolgálta a vásárlókat, augusztus végén azonban szomorú hírt közölt a fővárosi X. kerület egyik élelmiszerboltja: a Mádi Csemegének le kell húznia a rolót.
– Szeretnénk tájékoztatni önöket, hogy gazdasági okok miatt az élelmiszerboltot kénytelenek voltunk fájó szívvel bezárni. Sajnos a kis üzletek nem tudnak versenyezni a multik kínálatával és áraival sem – üzenték a vásárlóknak.
A Mádi Csemege sokak számára a bolt tetején lévő, régi Élelmiszer felirat miatt volt nevezetes. Az üzlet megörökölte azt a Kádár-korból, és a mai napig prímán működött is. A tulajdonosok nem akarták, hogy az enyészeté legyen, így az interneten kezdték keresni gondos új tulajdonosát. Három órán belül már akadt is rá jelentkezô, de végül egy restaurátor újítja fel teljesen.
– Szerkezetileg nagyon jó állapotban van, a problémát csupán az jelenti, hogy több réteg festék van rajta, amit el kell távolítani – mondta a Borsnak a felújítást végző Dombóvár Attila. – Biztos, hogy mesterember keze munkája, legalább negyven éve készülhetett – saccolt a szakember, aki reménykedik abban, hogy talál a csöveken valamilyen szignót, ami alapján azonosítani tudja a készítőt. Tervei szerint Attila tavaszra végez a munkálatokkal, később egy kőbányai iskolában szeretné kiállíttatni a neonfeliratot, hogy az utókor is láthassa, egykor milyen mutatósak voltak a reklámok.
A magyar neonreklámok a XX. század elején terjedtek el, de fénykorukat a 70-es, 80-as években élték, valóságos fényfelirat-áradat világította be az utcákat esténként. Budapesten a rendszerváltás előtt több mint kétezerötszáz neonreklámot tartottak nyilván, ez mára kétszáz körüli. Lelkes restaurátorok igyekeznek megmenteni és felújítani ezeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.