Lövöldözés a Józsefvárosban: feladták magukat az elkövetők

Lövöldözés a Józsefvárosban: feladták magukat az elkövetők

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 07. 15:08
Police.hu

Frissítve:

A nyomozás során kiderült, hogy egy korábbi üzleti ügy miatt történt a vasárnap hajnali lövöldözés, aminek három elkövetőjét kereste a rendőrség, mígnem a férfiak vasárnap délután bementek a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra és feladták magukat.

Előzmények:

Szombat éjjel több lövés is eldördült a budapesti Nagytemplom utcában. A józsefvárosi helyszínről a mentők két sérültet szállítottak kórházba. 

A rendőrség három fotót közölt azokról a férfiakról, akik hajnalban az autójukból kiszálltak, majd vitába keveredtek másokkal, ami dulakodásig fajult. Ezután a rendőrség által is keresettek közül az egyik elővett egy fegyvernek látszó tárgyat, majd tüzet nyitott. Ezután mindhárman elmenekültek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fényképeken látható L. R. Józsefet, Ny. K. Józsefet vagy Ny. K. Ottót felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.​

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.