Szép csaj volt, jó lett volna egy ilyen barátnő – adott magyarázatot tettükre a szexuális erőszakkal vádolt négyfős társaság egyik tagja. M. András és társai a budapesti Népligetben használhatták ki egy 23 éves francia lány, Diane állapotát 2015 nyarán, most a Pesti Központi Kerületi Bíróságon vádlottként ülnek. A súlyos vád ellenére – védekezésre képtelen ember állapotát kihasználva elkövetett szexuális erőszak – mindannyian szabadlábon védekeznek. A társaságból ketten becsteleníthették meg a lányt.
A 23 éves Diane aznap este akadt bele a társaságba, hogy megérkezett Budapestre a barátjával. A fiatal nő alaposan felöntött a garatra, majd egy kávézóban elkeveredett a párjától. Ekkor vethettek rá szemet M. Andrásék, akiknek a kisbuszába beült a lány. Ami ezután történt, arra Diane egyáltalán nem emlékszik. Másnap a kórházban ébredve jött rá, hogy megerőszakolhatták.
A négy férfi, M. András, Sz. József, G. János és B. Béla kitart amellett, hogy egyikük sem erőszakolta meg Diane-t. Szerintük nem látszott a lányon, mennyire ittas.
A francia nő budapesti kirándulásáról kiderült egy még borzasztóbb részlet. Diane-t, miután otthagyták a Népligetnél, egy norvég turista fedezte fel, ő próbált segítséget keresni. Ám közben valaki odament és elkezdett erőszakoskodni a pucér lánnyal. Ez a férfi azóta sincs meg.
Diane élete azóta teljesen félresiklott. Depressziós lett, munkahelyről munkahelyre jár, minden értelmetlen lett számára.
– Saját magamat sem értem. A barátommal euforikus hangulatban voltunk, amikor Budapestre értünk. Szerettünk volna megismerkedni magyarokkal – nyilatkozta. A bíróság később hoz ítéletet.
(Nyitóképünk illusztráció)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.