7.Kávéfüggő Balzac
Honoré de Balzac valósággal rajongott a kávéért. A regényíró addig sosem fogott hozzá az íráshoz, míg le nem gurított öt csészével, amely turbóként hatott rá. Egy idő után azonban hozzászokott a szervezete, ezért, hogy pótolja a koffeint, kávébabot kezdett el rágcsálni, amiből napi fél kilót is képes volt megenni.
* * *
6.Hitchcock félelme
Alfred Hitchcock túlzás nélkül nevezhető a horrorfilmek ősatyjának. Érdekes azonban, hogy valósággal rettegett a saját alkotásait az elejétől a végéig újranézni. Úgy nyilatkozott: „Félek a filmjeimtől, sosem nézem meg őket. Egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy az emberek hogyan bírják végigülni.”
* * *
5.Mezítlábas Einstein
A 20. század legismertebb tudósa nem igazán kedvelte a zoknikat, mivel mindig attól félt, hogy a nagylábujja kilyukasztja azokat. Albert Einstein még az ünnepségek alkalmával sem húzott zoknit, inkább magas szárú csizma segítségével kerülte el, hogy a furcsa szokását kiszúrják.
* * *
4.Tesla bacimániája
A híres feltaláló rettegett a baktériumoktól. Nikola Tesla amikor csak tudott, kezet mosott, nehogy véletlenül elkapjon valamilyen fertőzést. Ha megszállt egy szállodában, külön kikötése volt, hogy az átlagosnál több törülköző legyen a szobájában, mivel azokat kézmosás után rögvest cserélte.
* * *
3.Mao és a fogmosás
A kínai kommunista vezér, Mao Ce-tung gyakorlatilag sosem mosott fogat, így vélhetően borzalmas szájszaga lehetett. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért döntött így, azt válaszolta: „Láttatok már valaha is tigrist, amint épp a fogát mossa?”.
* * *
2.Dali hangyásza
A provokatív szürrealista festő, Salvador Dalí rendre felhívta magára valamivel a figyelmet. Egyszer például szerzett egy hangyászt a párizsi állatkertből, amelyet háziállatként tartott. Nem meglepő, hogy a sétáltatása valóságos látványosság volt a francia főváros utcáin.
* * *
1.Picasso puskája
Minden idők egyik leghíresebb festője imádta a fegyvereket és a vadászatot. Úgy tartják, Picasso mindig magánál tartotta a puskáját, amikor egy festményéről tárgyalt a leendő vevőivel. Állítólag ezzel próbált nyomást gyakorolni rájuk, hogy még véletlenül se próbáljanak meg alacsony árat ajánlani értük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.