A tárcavezető hangsúlyozta: a dokumentum elfogadásával Magyarországot és a magyar embereket azért ítélik el, mert "bebizonyítottuk, hogy a migrációra nincs szükség és a migrációt meg lehet állítani".
Szijjártó Péter szerint a döntés csalással született, mert az európai szerződések egyértelmű rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe. A szükséges jogorvoslati lehetőségeket áttekintik - tette hozzá.
A külügyminiszter kiemelte: a döntés újabb világos bizonyítéka annak, hogy az EP-ben masszív többségben vannak a bevándorláspárti politikusok. Azt is tudtuk, de ma be is bizonyosodott: az Európai Néppártban (EPP) is többségben vannak a bevándorláspártiak - magyarázta.
Kifejtette: minden kétséget kizáróan lelepleződött a szándék egy május utáni koalíciókötésre, amelynek értelmében a liberálisok, a szociáldemokraták és a néppártiak most Magyarországot elítélő csoportjai között egy bevándorláspárti koalíció jönne létre azzal a céllal, hogy május után is bevándorláspárti politikát folytasson az EU, és legyen lehetőség bevándorlókkal elárasztani a kontinenst.
A tárcavezető úgy vélte, a döntésben szerepet játszott, hogy a döntéshozók tudták: Magyarország migrációpárti politikát soha nem fog elfogadni, végrehajtani, a magyarok világos döntést hoztak, hogy Magyarország soha nem lesz bevándorlóország.
Mint mondta, a magyarok arról is döntöttek, hogy csak "mi határozhatjuk meg, kivel akarunk együtt élni itt az országban", és a kormánynak kötelessége megvédeni az emberek biztonságát és a határokat.
Szijjártó Péter kijelentette: "minősített hazugságokkal van tele" a jelentés, ez egy "bevándorláspárti vádirat" Magyarországgal szemben. A kormány a cáfolatát tényszerűen egy 108 oldalas dokumentumban minden EP-képviselőnek eljuttatta, de a vita bebizonyította, hogy a tények nem számítottak - közölte.
Kitért arra: 69 megállapítás van a jelentésben, amelyből 13 olyan ügyre vonatkozik, amelyeket már elrendeztek. Ezeket újranyitja a jelentés, vagyis azt mondja, hogy felesleges megállapodni az uniós intézményekkel, mert egy másik intézmény bármikor újranyithatja az ügyet - mutatott rá.
A külügyminiszter szerint 19 olyan ügy van a jelentésben, amelynél folyamatban van a párbeszéd, az eljárás, a konzultáció. 37 hamis, hazug, méltatlan, alaptalan, Magyarországot sértő vád is van benne, ezeknek nincs közük a valósághoz - mondta, példaként említve, hogy antiszemitizmussal vádolja Magyarországot a jelentés, azt állítja, hogy nincs sajtószabadság az országban, és sérül az akadémiai szabadság.
Úgy látja, koncepciós eljárás zajlott, mert Sargentini úgy állította össze a jelentést, hogy hivatalos delegáció nem érkezett Magyarországra, kizárólag a kormány ellen nyíltan állást foglaló NGO-k véleményét vette figyelembe, és csalással fogadták el a dokumentumot.
Szijjártó Péter kiemelte: azért harcolnak, hogy olyan EP, Európai Bizottság és EPP legyen, ahol a bevándorlást ellenzők vannak többségben.
Kérdésre közölte: a Fidesz az EPP, a legerősebb pártcsalád tagja, és annak legsikeresebb pártja a saját hazájában élvezett támogatás alapján. Azonban világossá vált, hogy a migráció kérdésében komoly megosztottság van az EPP-n belül. Azért küzdünk, hogy "a mi álláspontunk kerüljön többségbe", hogy az EPP visszatérjen a kereszténydemokrata útra, ami az európai identitás megőrzését, a kereszténydemokrata hagyományokhoz való ragaszkodást jelenti - mondta. Ezért "küzdünk, amíg lehet" - fűzte hozzá.
Szerdán megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az EP, a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.
A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak.
A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.