A rendőrök a segélyhívást követően egy percen belül elfogták azt a két férfit, akiknek a vitája egy terézvárosi boltban tettlegességig fajult.
A rendőrség ügyeletére 2018. szeptember 29-én 21 óra 13 perckor érkezett bejelentés, hogy egy Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky úti bolt egyik eladója szóváltást követően rálőtt egy vevőre. A bejelentést követően a járőrök egy percen belül a helyszínre érkeztek – adott hírt róla a rendőrség honlapja.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a budapesti 50 éves P. Frigyes már korábban, este 20 óra körül összeszólalkozott a bolt egyik eladójával, akit leköpött.
Ekkor a bolt másik eladója a szintén budapesti 42 éves F. Miklós a nála lévő gumilövedékes riasztófegyverrel a mennyezetbe lőtt, amelynek hatására a vevő távozott az üzletből, azonban egy óra múlva a férfi a boltba visszament és rátámadt F. Miklósra.
Az eladó ekkor gumilövedékes fegyverével háromszor rálőtt P. Frigyesre, aki a lövésektől könnyű sérülést szenvedett.
A kiérkező rendőrök a két férfit a helyszínen elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói F. Miklóst felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, míg P. Frigyest garázdaság vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.