Aktuális

Eltűnt villanyszerelők: Lőporszemcse buktatja le a gyanúsítottat?

M. S., L. B.

Létrehozva: 2018.09.27.

Vallomást tett az eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán meggyilkolásával gyanúsított É. Imre – tudta meg a Bors a férfit védő dr. Bagó Ottó ügyvédtől. A jogász a vallomás tartalmának pontos részleteiről nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban elárult: védence to­vábbra is tagadja a terhére rótt ember­ölést. Bár É. Imre poligráfos vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy a gyanúsított a holttesttel kapcsolatban legerősebben égetésre és vízbe rejtésre reagált, a férfi szerint Mácsik és a három évvel ezelőtt eltűnt Orlik Vilmos is életben van.

A bíróság álláspontja szerint É. Imre kézfején letapogatás során használt mintahordozókon olyan jellegzetes elemösszetételű szemcséket találtak, me­lyek keletkezhettek tűzfegyverrel leadott lövés során. Ám az ügyvéd szerint védence sosem rendelkezett lőfegyverrel és fegyvertartási engedéllyel sem, és a lőfegyverek kezeléséhez, tartásához sincs affinitása.

Október 11-én lesz fél éve, hogy É. Imrét előzetes letartóztatásba helyezték, így legkésőbb eddig az időpontig bírósági ülésen fognak dönteni a kényszerintézkedés fenntartásáról vagy enyhítéséről. Mint arról a Bors beszámolt: a férfit egyelőre É. Imre meggyilkolásával gyanúsítják, de immáron az em­­ber­ölési üggyel össze­vonva vizsgálják Orlik Vilmos eltűnését is. Nem mellékesen: tavaly nyoma veszett É. Imre ik­rényi telekszomszédjának is, az asszonyt a Győri Rendőrkapitányság eltűntként keresi. Dr. Bagó Ottó szerint nem kell tartani a férfi szökésétől és elrejtőzésétől sem, hiszen erre az április 8-ai őrizetbe vétele előtt is lehetősége lett volna.

Mácsik március 31-én tűnt el, az ezt követő egy hétben É. Imrét többször idézte a rendőrség tanúként, és ő az idézéseknek mindig eleget is tett. Az ügyvéd nem tud arról, hogy a március 31. és április 8. közötti időszakban titkosszolgálati módszerekkel figyelték védencét, de nem is zárja ki ennek lehetőségét. Amennyiben így történt, az csakis bírói engedéllyel valósulhatott meg, és az eljárás során előbb-utóbb a védelem elé kell tárnia a hatóságnak a megfigyelés jogszerű voltáról szóló végzést és a megfigyelés tartalmát is.

Információink szerint családja kitart a meggyanúsított férfi mellett, a felesége személyesen, a beszélőkön tartja benne a lelket.

A forgópisztoly erősebb nyomot hagy

A Bors által megkérdezett fegyverszakértő szerint a lőpor kimutatását annak minősége, állaga és típusa is meghatározza.

– A forgópisztolyból nagyobb mennyiségű lőpor távozik, így a részecskék tovább kimutathatóak, mint a töltőfegyver esetében. A nagyobb szemcsés lőpor beég a kézbe, így több nap elteltével is kimutatható. A szappan nélküli kézmosás nem, de a lúgos közeg kimoshatja. A nadrágzsebet is meg szokták vizsgálni, a zsebbe dugott kéz miatt ott ugyanis nagyon sokáig megmaradhat – magyarázta lapunknak Matók Attila.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714996510
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714996510
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714996510
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714996510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714996510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika