Aktuális

Eltűnt villanyszerelők: É. Imre bevállalta a poligráfot

M. S.

Létrehozva: 2018.08.18.

Következetesen tagadja az emberölést és vállalta a hazugságvizsgálatot a Mácsik Zoltán meggyilkolásával gyanúsított É. Imre. A nyomozók nem tárták fel teljes körűen bizonyítékaikat.

Forrás: Bánkúti Sándor

A beszerzett bizonyítékok teljes ismeretének hiányában olyan, mintha sötétben kardozna a védelem – így fogalmazott tegnap a Borsnak az É. Imrét képviselő dr. Bagó Ottó. Az ügyvéd arra célzott: a nyomozó hatóság egyelőre visszatart bizonyos bizonyítékokat, bár az iratok nagy részét átadták, a lényegi információkat a rendőrség visszatartja.

Mint arról a Bors beszámolt: a bíróság nemrég október 11-ig meghosszabbította É. Imre előzetes letartóztatását. Az indoklásban többek között az szerepelt, hogy a férfi „korábban elrejtett bizonyítékokat és ebből következően nem zárható ki, hogy megnehezítené a bizonyítást a későbbiekben”.

Kérdésünkre dr. Bagó Ottó azt válaszolta: nem tudja, hogy miféle bizonyítékokról lehet szó, hiszen a védelem számára bemutatott iratokban ilyenek nem szerepeltek. – Védencem tagadja a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és vállalta a hazugságvizsgálatot is – közölte a Borssal a jogász, aki ugyanakkor a vizsgálat eredményéről nem kívánt nyilatkozni.

A Bors arról is érdeklődött: É. Imre kihallgatásain felme­-rült-e a 2015-ben eltűnt Orlik Vilmos neve. Mácsik Zoltánhoz hasonlóan Orlik Vilmos is dolgozott É. Imrének, a férfi hozzátartozói szerint az ő eltűnéséhez is köze lehet a vállalkozónak. Dr. Bagó Ottó úgy kommentált: védencét csak a Mácsik Zoltán ellen elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

A Kisalföldnek Mácsik Zoltán hozzátartozói egy levelet juttattak el, amelyben az ügyvéd egy korábban tett nyilatkozatát kifogásolják. „Önmagában is szörnyű volt olvasni, hogy Zoliról úgy tesz említést, mintha nem egy ember életéről lenne szó, hanem csak egy eltűnt pénztárcáról! Zoli nem ezt érdemli! Mint ahogy egyetlenegy eltűnt áldozat sem, aki É. Imre ügyvédjének logikus gondolatmenetét követve csupán eltűnt” – írják a hozzátartozók.

Az ügyvéd lapunknak úgy reagált: ő teszi a dolgát, ami egy védőügyvédtől elvárható. – Ha egy üzleti vita esetén a vitás felek találkoznak, majd egyikük eltűnik, abból még nem következik egyenesen az, hogy a vitapartnere végzett vele – tette hozzá É. Imre jogi képviselője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?