Inna Petrova egy rövid szerelmi kaland után maradt terhes, de nem akarta megtartani a babát, így az interneten keresett valakit, aki a pici gondjait viselné. Eddig ez egy nagyon szép történet is lehetne, azonban a 25 éves anya nem önzetlenségből tett így, pénzért árulta a csöppséget, és hamis anyakönyvikivonatot is adott mellé.
A 43 éves Natalia Zhdanova online hirdette meg igényét egy 0-3 hónapos kisbabára, ez pedig pont kapóra jött Petrovának és megbeszéltek egy találkozót Szentpéterváron. Zhdanova több mint háromezer kilómétert utazott, hogy megvásárolhassa a csecsemőt, akiért mindössze tizenkét ezer forintnyi rubelt fizetett. A repülőtér biztonsági kamerája azonban felvette az egész jelenetet, így Petrovának a hatóságok előtt kell felelnie tettéért.
A fiatal azt mondta letartóztatásakkor, hogy már megbánta tettét. És azt kívánja bárcsak visszacsinálhatna mindent. Azért döntött úgy, hogy eladja a babát, mert a kicsi apja, noha tudott a gyerekről, nem volt hajlandó támogatni őket. Ráadásul Petrova nagyon szegény körülmények között élt édesanyjával és testvérével, akik nem örültek a gyermek érkezésének.
Az hatóságok okirathamisítás és gyermekkereskedelem miatt indított eljárást ellenük, amiért fejenként tíz év börtönre is ítélhetik őket.
(via Merto)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.