Aktuális

Oda az álomesküvő, mert a menyasszony jobban szereti a pénzt, mint a vőlegényét

Bors

Létrehozva: 2018.08.27.

Forrás: Pexels illusztráció

Lemondta az esküvőjét egy megsértett venezuelai ara, miután a meghívott vendégek nem voltak hajlandóak előre kifizetni fejenként 420 ezer forintnyi dollárt, csak hogy részt vehessenek a szertartáson. Az ara – kire Susanként hivatkoznak a külföldi lapok – hosszú, nyilvános levélben írja le, hogy mennyire csalódott barátaiban és családtagjaiban, hiszen ő nem kért sokat tőlük, de fukarkodásukkal teljesen tönkretették az esküvőjét, a párkapcsolatát és az életét is.

A nő egy vidéki kis farmon nőtt fel, majd 14 éves korában ismerkedett össze álmai férfijával, akivel ahogy betöltötte a 18 éves kort, azonnal el is jegyezték egymást. Szerelmükből egy gyermek is született, így érthető, hogy úgy érezték, ideje volna megpecsételni kapcsolatukat és összeházasodni.

Susan egy igazi tündérmesébe illő esküvőt álmodott meg magának, azonban pénze nem volt rá, hogy ezt finanszírozhassa. Úgy gondolta, hogy családja és barátai boldogan összedobják majd a hatvanezer dollárt, azaz majdnem 17 millió forintot erre. Ám sajnos csalódnia kellett, ugyanis alig akadt bárki, aki ezt a pénzt hajlandó lett volna kifizetni neki. A történet itt vesz igazán érdekes fordulatot, az összetört lány a közösségi portálon fakadt ki, egy hosszú posztban leírva mennyire önző emberek veszik őt küröl.

– Csak annyit kértünk, hogy 1500 dollárt fizessetek ki fejenként az esküvőnkre. Ez egy életre szóló exkluzív esküvő lett volna. Komolyan emberek, mi az az ezer vagy 1500 dollár egy ilyen eseményért cserébe? Egyáltalán nem sok – olvasható a hosszú levélben az ara panaszkodása egy olyan országban, amely évek óta menekül az államcsőd elől, és amelyből már milliók kényszerültek külföldre menekülni.

Mint leírja, miután lemondták a nagy napot, vőlegényével szakítottak is, így ennek a kapcsolatnak a halála azoknak a zsugori embereknek a lelkén szárad, akik nem voltak hajlandóak kifizetni a sok milliót nekik. 

Párja – kinek nevét nem tudni – azonban így is szeretné feleségül venni a lányt, annak ellenére, hogy nem lesz hetedhét-országra szóló lakodalmuk, ám a nő ezen még jobban megsértődött.

– Egy utolsó mocskos, olcsó vegasi esküvőt akart. Mi a francot képzelt? Mit gondol, mi vagyok én? – fakadt ki Susan, aki annyira belerokkant az elmúlt hetek eseményeibe, hogy szíve szerint mindent hátrahagyva azonnal visszautazna Dél-Amerikába, ha volna rá pénze.

(Mirror)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek