Láncfűrésszel aprítja riválisait Bogi

Láncfűrésszel aprítja riválisait Bogi

favágó
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 18. 14:00
Hu-Zo

Csak másfél éve berregett fel először a láncfűrész Veres Boglárka kezében, idén a világ legjobb fakitermelője lett. A norvégiai Lillehammerben rendezték meg a 33. Fakitermelő-világbajnokságot, ahol Bogi két ka­­tegóriában is dobogóra állhatott.

– Felfoghatatlanul jó érzés. Az idei volt az első alkalom, hogy külön indultak nők és férfiak, 33 országból pedig 15 hozott nőket is versenyzőként. A kombinált darabolás kategóriájában lettem én az első. Két rönkről kellett levágni egy 3 és egy 8 centiméter közötti darabot, de úgy, hogy a vágást alulról kellett kezdeni, a tönk közepén pedig felülről folytatni – magyarázza a Borsnak Bogi. A legtöbb pont annak járt, akinél a vágások összekötés nélkül találkoznak, ám gyakran csupán néhány tizedmilliméter a különbség a győzelem és a vereség között.

Az egyébként Szombathelyen egy mélyépítő cégnél mérnökként dolgozó Bogi előtt egyébként sem volt ismeretlen a motoros szerszám. – A munkámból adódóan kapcsolatban va­gyok fakitermelőkkel, ők segítettek is, hogy itthon felkészülhessek. A láncfűrészbe elsőre beleszerettem, amikor a barátnőm, aki már szintén versenyzett korábban, másfél éve a kezembe adta – mondja Bogi, aki a hónap végén már Horvátországban versenyez.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.