Horror: Lerajzolta a kisfiúkat  a paranoid pedofil

Horror: Lerajzolta a kisfiúkat  a paranoid pedofil

paranoia
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 25. 09:30
Az idős, paranoid férfi térképet rajzolt budapesti játszóterekről, az újságokból pedig kivágta a félmeztelen gyerekek képét.
Munkatársunktól

Gyermekportrékat, reklámújságokból kivágott gyermekfotókat, sőt játszóterekről készült térképvázlatot is találtak a rendőrök annál a 71 éves budapesti férfinél, aki ellen szexuális visszaélés gyanúja miatt indult eljárás – írja a Zsaru magazin.

K. János István évek óta járta Budapest játszótereit, mert betegesen vonzódott fiatal fiúkhoz. A rendőrség arra nem talált bizonyítékot, hogy a férfi bármelyik kisfiúval is szexuális kapcsolatot létesített volna, de tizenkét év alatti fiúkat elcsalt magával. Egyiküket egy pesti játszótérről azzal az indokkal édesgette Csepelre, hogy szilvát fognak szedni. Útközben viszont a nemi szervéről kérdezgette a kisfiút, majd azt mondta, hogy segít neki „pipilni”. K. János István azonban szerencsére feltűnt a játszótéri biztonsági őrnek, majd kiderült, hogy az idős férfi rendszeresen feltűnik a környéken. Miután egy kamasz lefotózta, sikerült azonosítani. Az is kiderült, hogy a férfi paranoid. Leveleiben arról írt, hogy az 1980-as olimpián ügynökök követték a Szovjetunióba, illetve megpróbáltak rálőni és kilökni a vonatból.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.