Ezért zárattak be egy balatonboglári büfét

Ezért zárattak be egy balatonboglári büfét

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 07. 16:35
MTI

Azonnali hatállyal felfüggesztette egy balatonboglári büfé tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a szakemberek megállapították, hogy a büfé élelmiszer-előállító, vendéglátó-ipari tevékenység végzésére alkalmatlan.

A Nébih honlapján közzétett jogsértési lista alapján az érintett büfé a Balatonbogláron található "Kikötő Falatozó".

A közlemény szerint az ellenőrök súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságokat találtak a vendéglátóhelyen. Az egységben több hűtőszekrény használatra alkalmatlan állapotban volt, vastag jégréteg borította, a rozsdás polcokon helyben lefagyasztott termékek sorakoztak. A büfében egyetlen kézmosó sem volt használható, az edények tisztítatlanok, több esetben rozsdásak voltak. 

A termékek között találtak olyanokat, amelyeknek 2014-ben és 2016-ban lejárt a minőség-megőrzési idejük, valamint voltak nem nyomon követhető élelmiszerek is, ezért a hivatal összesen 120 kifogásolt tételt vont ki azonnali hatállyal a forgalomból.

Kiemelték, hogy az eljárás folyamatban van, a szabálysértések súlyát figyelembe véve, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható. A büfé valamennyi hiányosság kijavítását követően, csak az ismételt, kedvező eredményű hatósági szemle után kezdheti újra a tevékenységét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.