Veronai tragédia: ketyegő bombáról beszél egy szülő a busz kapcsán

Veronai tragédia: ketyegő bombáról beszél egy szülő a busz kapcsán

jelentés
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 09. 09:40
Bors

2017. januárjában Olaszországban rettenetes tragédia történt: a budapesti Színyei Merse Pál gimnázium több tanulója és kísérője veszítette életét egy balesetben. Az egyik gyászoló szülő azt követően nyilatkozott a Blikknek, hogy kézhez kapta az igazságügyi szakértői véleményeket.

“Egy szülő sem úgy engedi el a gyerekét iskolai kirándulásra, hogy a busz alá fekve nézegeti, rendben van-e minden. Felszállni sem engedtük volna őket, ha tudjuk, hogy „ketyegő bombán” ülnek! Az már biztos, hogy a busz sofőrje és a fuvarozó cég vezetője mindenről tudott” - magyarázta a lapnak Krizsány László, aki 15 éves lányát, Flórát vesztette el a balesetben.

“Megkaptuk a vegyész műszaki igazságügyi szakvéleményt, ami hátborzongató tényeket tárt fel: semmilyen előírást, szabályozást nem is akartak betartani. Már az autóbusz honosítási vizsgájánál is kozmetikázták, meghamisították az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. Egy szerelő azt vallotta, hogy hosszú ideje folyt az illegális üzemanyagtartályok beépítése” - folytatta. Noha Olaszországban öt helyi mérnök és a magyar buszvezető is a vádlottak padjára került, itthon még nem történt felelősségre vonás. A szülő ígéri: “Ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést a cég ellen, akkor mi tesszük meg a gyermekeinkért.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.