Türelem kell a Balaton felé: szombattól beszűkül az M0-s

Türelem kell a Balaton felé: szombattól beszűkül az M0-s

munkálatok
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 14. 10:30
<p>Eggyel kevesebb sáv jut az autósoknak az M0-s déli szakaszán mától. Így aki a budapesti körgyűrűn át akar eljutni a Velencei-tóra, a Balatonra vagy az Adriára, induljon el idejében!</p>
B. B. A.

Betonbiztos lesz az M0-s autóút déli szektora. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában az 51-es főút és az M6-os autópálya közti, mintegy 11 kilométeres szakaszon beton burkolatúra építik át az M1-es felé vezető oldalt is. A munkálatoknak része lesz a szakaszon lévő hidak felújítása is. Emiatt az érintett pályaoldalt 2020 tavaszáig szakaszonként lezárják. Ezekről a szakaszokról a forgalmat sávelhúzással vezetik át az M5-ös felé vezető pályaoldalra.

Ehhez viszont az kell, hogy szombattól – a tervek szerint három héten át – üzemi átjárókat létesítsenek az elválasztó sávban öt helyen, hogy legyen hol átterelni később a forgalmat az átépítés alatt álló szakaszok előtt. Az átjárók kialakítása pedig most azzal jár, hogy a belső sávokat lezárják, így a 11-es és 13-as, valamint a 22-es és 23-as kilométerszelvény között két-két sávon lehet csak autózni.

Ha kész vannak az üzemi átjárók, a forgalom az M5-ös felé vezető oldalon szakaszosan 2x2 sávon haladhat majd az építési terület mellett. Idén a Ráckevei Duna-ág hídja (Soroksári-híd) térségében, valamint Halásztelek és az M6-os közt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.